Boldog Új Évet Kívánok!


Ha a Jó Isten ma éjjel letekint az égből: tudni fogja, ma mit kérnék szívből. Áldást, Békét, Boldogságot annak, kik szívemhez mindig közel vannak.

Márai Sándor


... az ember hasztalan ismeri meg az emberi kapcsolatok igazi természetét, nem lesz bölcsebb semmiféle ismerettől. S ezért nincs is jogunk föltétlen igazságot és hűséget követelni attól, akit egyszer barátunknak fogadtunk, akkor sem, ha az események megmutatták, hogy ez a barát hűtlen volt.

Kálnoky László


...nap, hold értetlenül bámul szemembe.
Nélküled hagyom múlni az időt
- és nélkülem...




„Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.

De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted. Mint a mesében.
Csak mégy és arra gondolsz, hogy szép. Semmi mást, csak azt, hogy szép. A virágok ahogy nyílnak. A fák, ahogy susognak a szellővel. A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül mellé lépnek, és kincseikkel töltik meg a szívedet. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az ember számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség.
Egy nagy, csillogó felhőn a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy, kék pipából, és jóságosan alámosolyog.
Ha visszatérsz újra az emberek közé, a Rontó-emberek, a Gyűjtő emberek közé, és ha gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozd gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legnehezebb napjaiban is derű és békesség lakik a szívedben: csak akkor sejtik meg, hogy az Angyalok Rétjén jártál, kisfiam.”

Grace klinika


A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet.

Kányádi Sándor


Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

Kornis Mihály


A jóság. Az mindig konkrét helyzettől függ. Van, amikor a konok számonkérésem tesz jót a másiknak, van, amikor az ellenkezője. Magára kell hagynom, hogy jót tegyek vele, a másiknak a kezét sem szabad elengednem. Lehet a haragom is jóság.

Ady Endre

 
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

Radnóti Miklós


Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató.

Dan Berendsen


Amíg a szívem utolsót nem dobban, szeretni foglak az életemnél is jobban.

Agatha Christie


Én csak jót akartam. - Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.

Moldova György


Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.

Gergely Ágnes


Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád.

Fodor Ákos: Újév


Gazdag vagy, Új Év!
hisz az Épp-Elmúlt: hagyott
fél véka rizst ránk!

Ó-évre új év.
- Mondd, amit a majmon látsz:
arc-e, vagy álarc?


Fényből a sötétbe,
sötétből a fénybe
vezet utad.
Hullámvölgyek jönnek,
hullámvölgyek mennek,
de te maradsz
s reménykedsz,
mert ember vagy.


Bárkivel állasz is szemközt, tudjad, hogy csak ember, akinek a nagyságra egyetlen
jogcíme van: az igazságosság.
Mindegy, mit mond, mit tud, mi a rangja? Csak akkor van joga ahhoz, hogy embernek
tartsad, ha legyőzi önmagában a hiúságot, a vágyakat, a gőgöt és a kapzsiságot,
s igazat szól ügyedben és a világ ügyében, melyről éppen beszéltek. Minden más
lehet tetszetős vagy megnyerő, de téged ne félemlítsen és ne is kísértsen.

Könnycsepp (3)


Befelé kiáltott szavak,
bebörtönzött sóhajok
szaggatnak, széjjeltépnek.
Sikolytalan vagyok.

Robert Brault


“Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó.”


“Az emberek semmire sem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.”

Nadányi Zoltán


Csak a csillagok voltak és mi ketten!
A csillagok közt szálltunk! És ijedten
és görcsösen fogtuk egymás kezét.

Victor Hugo


Az élet legfőbb boldogsága az a meggyőződés,
hogy szeret bennünket valaki, hogy magunkért,
jobban mondva magunk ellenére szeret.

Johann Wolfgang von Goethe


Ami szívből jön, csak arra
dobbannak meg más szívek.


Sok dolgot másképpen
képzeltem régen.
Olyan bolondosan,
mint egy gomba
tíz katica-
pöttyel megsózva.

Ha tücsök zenélt,
úgy hittem, örömében
dörzsöli tenyerét.
S ha hallgat, csak
azért, mert lekoptak
az öröm-sörték.

Mikor ruhám kiszakadt,
azt gondoltam,
a varázs-kövektől,
amelyeket beletettem –
engedett a varrás,
azért van huzat
a zsebemben.

A narancs nyalókaszín
bicikli kattog,
mint emlékeimre
hulló eső, és suhanása
nyomán kavarog
a hamuszőke lég.

És a könyves-
polcon a gőgös
gúnárok tocsognak
hűvös-nedves
rigolyát, gágogva:
álom keseríti meg
a szád!

De nincs is katica-
szárnyú gomba,
se kopott tücsök-csülök,
sem kő súlyú huzat,
se ragacsos cukorka-
jármű, se kacsaúsztató
fogmosópohár.

Csak sok gyerekes gondolat.


Mondjak neked újat magadról?
Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek?
Tudod, hogy a Nap a szíved?
Tudod, hogy Nap nélkül nincs élet?
Hogy a sötétség rettenet,
és nem él, aki retteg?
Mondjak újat rólad?
Szeretlek.

Áprily Lajos


Gyertyán és bükk. Alattok
őz járt: az érre ment.
Egy titkos fejsze csattog
az erdőn, messze, bent.

Megálltam és figyeltem:
megállt és megpihent.
Csupa csend volt a lelkem,
s az erdő csupa csend.

Müller Péter


“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt."

József Attila


Éltem – és ebbe más is belehalt már.

Bulgakov


Általában, engedjen meg egy jó tanácsot, Margarita Nyikolajevna:
Soha semmitől se féljen! Semmi értelme.

Fuchs Éva :Sorsod


A sorsod élni, mint más -
Élni másképp: másra vágyni
S tenni másért
Gyűrt arcok mélyén csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj,
Minden tiszta nevetést meghallani, s benne tudni
Holnapunk hitét.
A sorsod édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat sírva mind feladni,
Feléd nyújtott kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat kitárni, s könnyeid
Emelni az égbe.
A sorsod Egyedül viselni, mit
Nem bírsz el magad,
Kutatni a forrást, hol megértés fakad,
Mint megváltót
Mindenben, s magadban szerelmet keresve ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.
A sorsod mindig játszani,
és mindig veszíteni,
De mindig Tudni újból elkezdeni.
Távoli tiszta világra vágyva
Elmenni akarni,
- és kínok között, emberré feszülve
Mégis maradni!

Milan Kundera


Vajon én könnyebben tudok-e majd búcsút mondani azoknak a gesztusoknak, amelyek az ifjúságot jelentik számomra? Vajon marad-e más választásom, minthogy azután legalább utánozzam őket, és eme oktalan tevékenység számára biztonságos zugot találjak okos életemben? Mit számít, hogy mindez haszontalan játék? És mit számít, hogy ezt tudom? Vajon abbahagyom-e a játékot csak azért, mert hiábavaló?

Richard M. DeVos


Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék! Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. Nincs tragikusabb, mint az olyan ember élete, aki megálmodott valamit, akiben ott él a becsvágy, de aki állandóan csak vágyakozik, reménykedik, és sosem ad lehetőséget az álmának, hogy megvalósuljon. Egy pislogó álmot dajkál, de nem tesz semmit, hogy a parázs lángra lobbanjon.

Kányádi Sándor


Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.

Kun Magdolna


Álmaimban sokszor
csillagok közt jártam.
Kóborló vándorként
szeretetre vágytam.
Azt hittem égig kell
szállni azért ,
hogy barátokra leljek,
de rájöttem
itt a földön élnek
akik megszerettek.
 

Szabó Magda


"Szeretnék Önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején: mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta:
- Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad."

Honoré de Balzac


"Az emberi lélek olyan, mint egy tündér:
gyémánttá változtatja a szalmaszálat is."

Ady Endre


Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.

Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.

Andrew Matthews


...Én vagyok az, aki egy kicsit tájszólással beszél. Én vagyok az, aki a tornaórán ügyetlenkedik.
Én vagyok az, akit mindenért hibáztatnak. Én vagyok az, aki hazafelé fél a buszon. Én vagyok az, aki amikor siet, mindig megbotlik.
 De az is én vagyok, akinek van elég bátorsága, hogy felkeljen, és másnap újra végigcsinálja az egészet.

Ady Endre


Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
S hogy megosztod az életed velem.

Biegelbauer Pál


Minden ember, akivel találkozom, tükör,
amelyben megpillanthatom addig nem ismert arcomat.

Leonardo da Vinci


“Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.”

George Eliot


“Minek élünk, ha nem azért, hogy egymás számára könnyebbé tegyük az életet?”

Francois Mauriac


"Valakit szeretni annyit jelent, mint egy mások számára láthatatlan csodában gyönyörködni."

Wass Albert


Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.

Osho


A szeretet vágy, hogy magadhoz öleld a világot. A szeretet a legnagyobb érték, semmi sincs azon túl. Ezért nem teheted jobbá, tökéletesebbé.

Laurell Kaye Hamilton


Nem lehetek mindig mindennek az ura. Néha hagynom kell, hogy mások vigyázzanak rám, olyanok, akikben megbízhatok.

Lukács György: Dalolt a hó…


Dalolt a hó Kedvesem
dalolt fényeket,
dalolt egy emléket,
és reményeket…
  A hó nem hallgatott,
a hó szinte dalolt,
szinte hívogatott,
amint hullott alá…
Dalolt, és hívogatott…
Megmutatta fehérségét,
ártatlan, tiszta szépségét…
És dalolt a hó,
amint hullott alá…
Máskor meg szemünkbe fújt,
és égetett, vágott, és szúrt…
aztán elcsendesült,
és nyomán
a világ csupa, csupa ezüst…
…azután olvadt csendesen,
nyomot sem hagyva;
- majd csacsogja hangomat
a patakok hangja…
Tán nem hallottuk szavát,
hiszen nem kiabált,
csak dalolt, dalolt,
csendesen…
és hangja csöndes,
csöndes,
mint a szerelem…

Wass Albert


Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalkáját, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.
Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon le vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen belőle egy darabkát. A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Láthatod: igazi nagy kincseket osztott szét angyalkái között a Jóisten. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.
Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat, és Isten angyalkái hiába mentek egyiktől a másikig: a szívek nem nyílhattak meg, s ők nem tehették beléjök a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is, és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban, és jajgatástól lesz hangos a föld.


Valóban minden okkal történik, de azért nem kell félned.
Vagy olyan erős és gazdag, hogy legyőzz minden félelmet.
Segítünk Neked!

Gyurkovics Tibor: Karácsony

   
  Egy bizonyos idő után
      akárhány karácsonyfát láthatsz,
      mindig csak egyet látsz
      s a többi látszat.


      A többi öröm másé, idegen,
      vagy elrabolt öröm,
      Jézus Krisztus hozzánk
      csak egyszer jön.

      Csak egyszer száll le az angyal
      kitárt fehér szárnnyal
      és hozza le a békességet,
      egyszer jön Boldizsár a mirrhával.

      És többé nincsen békességünk,
      nincs Máriánk, se szalmánk,
      de erre az egy éjre
      mindig emlékszünk.

      És ott is gondolnak ránk.

Müller Péter: Szeretetkönyv


A bennünk élő gyermek örökké szomjas.
Mire?
Arra, hogy szeressék.