Emile Zola

Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk...
Rólad álmodtam. Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat,
a csontjaimat. Nem fájt. Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam.
Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam.