Nagy István Attila


Mi lesz velem, mondd?
Szemem fényét félelem fakítja,
mellkasomban buta álmok.
Karnyújtásnyira, mégis távol:
hiányzol az éjszakámból.

Pálos Rozita


Mikor egy ajtó
bezárul - Isten kinyit
egy sokkal szebbet.

Simonyi Imre

 
Én a múló időt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól az új találkozásig.

Simonyi Imre

 
Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak.
- Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni. S nélküled.
Érdekes. Igen, talán lehet.
Csak épp nem érdemes.

Várnai Zseni


Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.

Sík Sándor


Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz.

Mark Twain


Én csak azt szeretném mondani, hogy éveken keresztül figyeltem a lelkiismeretemet, s minden tulajdonságom közül a legbosszantóbbnak és legkínosabbnak találtam.

James Clayton Dobson, Jr.


Hétköznapjaink a megszokott mederben folynak,nyugodt, mindennapos események töltik ki.
Ezekben a szakaszokban élvezem a csendes, tiszta szerelmet, amely valójában számos téren felülmúlja a perzselő érzelmeket.
Talán nem forrong a felszín, de a mélyben lévő hatalmas energia a biztosítéka, hogy szerelmünk sohasem fog kihűlni.

Müller Péter: Az igaz szeretet


Az igazi szeretet - írtam az előző cikkemben -feldúlhatja a világ rendjét." Hogy van ez?!... Igaz ez?... Hát nem pont fordítva van, hogy az igazi szeretet rendet teremt a világban? Nos, az a barátom, aki egy infarktus katarzisában rápillantott a valóságos szeretet sorrendjére, vagyis arra, hogy kit szeret igazán - ahogy visszatért az „életbe", igyekezett gyorsan elfelejteni ezt a felismerését. „Nem tudtam volna folytatni az életemet! - mondta. - Ha a szívemre hallgatok, s a valódi szeretet intenzitása szerint rendezem a sorsomat, végem. Át kellett volna alakítanom az egész életemet, fájdalmat okozni azoknak, akik nem érdemelnék meg, s feldúlni mindent! Elhagyni régi társakat, s hozzácsapódni azokhoz, akikhez a szeretet örvénye sodor. És nem is biztos, hogy boldog lennék! Nem biztos, hogy létezni tudnék egy új rendben, hogy élni is tudnék azokkal, akiket szívem legmélyén a legjobban szeretek! " Igyekezett gyorsan elfelejteni mindent! Annyira, hogy évek múlva már nem is emlékezett rá. Mint ahogy egy hirtelen villámfényben világos lesz a táj, megpillantotta a valóságot - s aztán újra sötét lett, s amit látott, elfelejtette. Ilyesmiket mesélt: „Néha, akit legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: »Szervusz!.-. Szervusz!- ...Vagy még?... Én is vagyok!. .. Isten veled... Mikor találkozunk?!. ..«" A választ már nem hallod. És élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés -mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még.

Szepes Mária


A remény halhatatlan,
és amíg élek, remélni fogom, hogy megérkezem egyszer.

Popper Péter


Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat. Összes fájó, kedvezőtlen, nemegyszer undorító tulajdonságunkkal együtt.

Fabio Geda


Valakinek a hiányát az apró dolgokból vesszük észre igazán.

Móra Ferenc


Sírhatnékom van,ha eszembe jut
A szeles éj,amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom,hogy ő beszél.

Baháolláh


Szíved kertjébe ne ültess mást, csakis a szeretet rózsáját, és ne engedd el a ragaszkodás és vágy csalogányát! Becsüld nagyra az igazak társaságát, és kerülj minden közösséget az istentelenekkel!

Gyurkó László


Változni kell.Életünk végéig változni kell.
Nem félni se kockázattól,se sebektől.

Salamon Pál


Megvigasztaltam azokat, akik hozzám jöttek. Azt hiszem,
ehhez értek én igazán. Van egy trükköm. Soha nem mondok
vigasztaló szavakat. Mert rájöttem, hogy a vigasztaló szavaktól
az emberek csak szomorúbbak lesznek.
Inkább teszek értük valamit.Vagy sikerül, vagy nem.

Benedek István


Tudja, mi a titka annak, hogy az ember elégedett legyen önmagával?
Az, hogy ne akarjon hasonlítani senkihez.
Akkor aztán megtapasztalja,
hogy nehéz így élni - de csak így érdemes.

Napfivér, Holdnővér


Álmod úgy valósul meg, ha apránként építesz.
Ne tégy sokat, de azt jól, öröm lesz a bére.
Életed éld szabadon, szánj időt a szépre,kőre követ nap mint nap, titkod lassan érik.
Így növekszel nap mint nap, míg felérsz az égig.

Peter Lippert


A szeretet kérés nélkül ad, makacskodás nélkül elfogad,
késlekedés nélkül megbocsát.

Müller Péter


A legnagyobb dolgok mind lent, a csöndben, a mélyben, a szótlan, alázatos odaadásban születnek. A szerénység a legnagyobb eredmények szülőanyja.

Wayne Dyer


A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem.

Gergely Zsóka: A Barátságról


Cseppek vagyunk a tengerben. Sok-sok cseppel együtt. Önmagunkban hamar elvesznénk, felszáradnánk, de sok-sok csepp együtt hatalmas erő. Vannak cseppek, melyek közelebb állnak hozzánk, minden apró rezdülésük átfut a mi létezésünkön is, magával sodor, s ugyanez történik velük is, ha mi mozdulunk. Közel vagyunk. Érezzünk egymást. Megbízunk egymásban. Kitárulkozunk, mert tudjuk, hogy kitárulkozhatunk. Mert barátok vagyunk.

Nem születtünk magányos léleknek és a sorsunk is mindig úgy alakul, hogy vágyainknak, céljainknak megfelelően társakat hoz-visz az életünkben. Minden egyes ember tükörkép az életedről, hogy hol tartasz a sorsod útján. Ha gyengébb vagy éppen - mert miért ne lehetnél -segítő erők érkeznek. Ha erős vagy -mert belül akkor is erős vagy, ha olykor kételkedsz ebben - te nyújtasz segítséget. Ha vidám vagy vigasztalsz, ha szomorú vagy vigaszra lelsz. Így van ez jól. A cseppek kiegyenlítődnek.

Sosem vagy egyedül. Csak akkor, ha te zárod be az ajtót, de akkor ez a te döntésed. Zárt ablakon, zárt ajtón nem érkezik friss levegő. Ahhoz, hogy felfrissülj, nyitottnak kell lenned. Persze lehet, hogy a nyitott ajtón-ablakon berepül egy pár nem várt bogár, por, piszok, de ügyes takarító vagy, majd megszabadulsz tőlük. A friss légáram viszont mindenért kárpótol. Új erő, új szépség, új öröm.

Cseppek vagyunk a tengerben. Vannak cseppek, melyek mindig velünk vannak. Kinek kevesebb, kinek több csepptestvére van. Ők a barátok, akik veled vannak jóban-rosszban, szélcsendben vagy nagy viharban. Akik soha nem engedik, hogy messzire sodródj, elvessz, elmerülj. Akik dörömbölnek a becsukott ajtódon-ablakodon, hogy engedd be az újat, a frisset. Akik húznak, hogy változz a változással, mert ez az élet. Folytonos áramlat, folytonos mozgás. Nem kell félned, nem egyedül mozdulsz.

Ha nyitott szívvel jársz, mindig meglátod: sokan mozdulnak veled együtt.

Kondor Béla :Úgy érzem néha


Úgy érzem néha hogy jó vagyok
szelíd és engedelmes, enyhetadó
bizalmas, igaz és jó, mint az angyalok
Majd angyal vagyok; vagy szeretnek
az angyalok. És nincsenek angyalok.

Paulo Coelho


Csak úgy kaphatunk képet arról, hogy kik is vagyunk,
ha elfogadjuk a bennünk lévő vágyakat.

S. J. Harris


Az idő múltával egyre kevésbé bánjuk, amit megtettünk,
de amit nem tettünk meg, arra soha nincs vigasz.

Albert Schweitzer


Egyet lehet tenni: adni, hogy kaphassunk...
Akikkel egy úton jársz, adj nekik lelkivilágodból annyit,
amennyit csak bírsz és fogadd, mint drága kincset, amit visszakapsz...

Müller Péter


Valaha az igazságot azért keresték, hogy az életet jobbá, értelmesebbé, emberibbé tegye.
Ma, az eszeveszett rohanás és szellemi elborulás korában az igazságról való tudás kevesek passziója lett; igazságnak, eszmének, morálnak az élethez semmi köze nincs már.
Az emberiség zömét egyetlen működő "igazság" érdekelné; hogyan lehet minél hamarabb több pénzt szerezni.

Antoine de Saint-Exupéry


Azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kapnak választ tegnap feltett kérdéseikre.
Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.

Ruth Bebermeyer


Akkor kapom a legtöbbet tőled,
Amikor elfogadsz valamit tőlem.
Amikor megérzed örömömet,
Azt, hogy adhatok neked.
És tudom, hogyha adhatok, nem azért teszem,
Hogy téged lekötelezzelek,
Hanem azért, mert szeretném átélni azt a szeretetet,
Amit irántad érzek.

Elfogadni jóérzéssel
A legnagyobb adomány lehet.
Nincs rá mód, hogy
E kettőt szétválasszam:
Amikor adsz nekem,
Én az elfogadásomat adom:
Amikor te fogadsz el tőlem,
akkor én is kapok tőled,
és ez a mi közös örömünk.

Müller Péter


A szeretet mindenre meg tud tanítani.
Arra, hogy bátor legyek, odaadó,hűséges ,
akadályokat legyőző, akár hős is, ha kell.

Böjte Csaba


Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.

Takács Ervin


Soha nem mondhatja az ember, hogy készen van, mert mindig van újabb és újabb, amiért érdemes megint nekikezdeni, és amiért érdemes felkelni és tenni.

Wass Albert


Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?

Gyökössy Endre


Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem. Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret.

Popper Péter


De végül is megértettem, hogy az felnőtt ember,
- aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,
- aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
- aki tudja, hogy bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,
- aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
- s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.

Ruttkai Éva


A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit.
Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz.
A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.


Mondják: várd a boldogságot, egyszer majd eljön, és mennyien esnek ebbe a csapdába: nem jön semmi, csak az idő suhan tovább hátára kötve az esélyt. Útmentén szétszóródott kövek, s néhol egy-két virág.
Ne várd a boldogságot, hiszen magad vagy a mester, s nem a kő építi a házat, hanem a mester.
Te vagy a kertész is. A kertész ülteti a magot, ő álmodja az erdőt, mezőt!.. Ne várj! Légy inkább mester, álmodj magadnak várat, s amit az idő eléd gördít, illeszd a palotád falába. Légy kertész, aki útja során magot vet. Építsd, ültesd a boldogságot, s meglásd kunyhódban, palotádban, erdődben, meződön a boldogság ölel majd magához. Minden kőnek lelke lesz, ami téged áld, minden elültetett magból kikel a boldogság, mert hisz a boldogság te vagy magad.
Magad! Saját magod a boldogság csirája, s ebből épülhet csak álmaid háza, ebből sarjad Napsóvárgó fád, virágod! Vesd el a magod, s mindenben önmagad találod.

Sam Keen


Nem azért tudunk szeretni, mert találunk valakit, aki tökéletes,
hanem azért, mert megtanuljuk az esendőt tökéletesnek látni.

Albert Tímea


Végül persze mindent átértékelünk. A körjátékokat, az iskolaudvaron. A kincseket, a padláson. Az első csókok szükségességét. A könnyeket. Falra ragasztott szeretők képét. A fotókra feszült mosolyokat. Téged, és téged is. Az érintéseket, melyeket a legvégsőkig bizonygattunk idegeneknek.

Csernus Imre


A félelmet csak úgy lehet legyőzni, ha bele merek ugrani valamibe úgy, hogy tudom: fájni fog, és ezt elfogadom.

Richelle Mead


A szerelem ritkán tökéletes (...). Az emberek szívesen gondolják azt, hogy annak kell lennie, de áltatják magukat. Mert a szerelem tökéletessége éppen abban rejlik, hogy tökéletlen.

Takács Ervin


Az ember, aki nem tud kérni, nem tud megköszönni, és ha tévedett vagy vétett, azt mondani, bocsánat, hogyan tehetem jóvá, annak van még bőven mit tanulnia az életben.

Micimackó c. film


Már minden helyen kerestelek,ahol nem vagy,csak azt a helyet nem találom, ahol vagy.Csak azt tudom,hogy ott vagy,ahol én nem vagyok.De hol vagyok én?Azt kívánom,bár itt lennél, hogy megmondd.
Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám,akkor itt lennél?

Popper Péter


Mindegyikünk meg van győződve arról, hogy markában tartja az igazság gyöngyét, amelyet a másik (...) el akar lopni tőle, szét akarja tiporni, meg akarja gyalázni.

Anthony De Mello

Annak a nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt mondta a Mester:   
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és a komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.

Márai Sándor


Azt mondta, a szeretet olyan, mint a magzatvíz az élőlény körül, nem hatol át rajta fény, sem zörej, nem hatol át rajta veszély. Azt mondta, a szeretet erősebb, mint a halál. A szeretet úgy tartja azt, akit szeretünk, oly magasan és biztosan, mint egy óriás szolga, akitől mindenki fél; a szeretetnek pallosa van, és villámokat szór.

Anton de Saint Etienne


A test nem a lélek ellentéte. A test csak a lélek időleges ruhája, egy látható, tapintható jele, talán határa a léleknek. Az ember így teljes, csak így juthat el bárhová is. Csak így teljesítheti igazi céljait. Az egyik, ismerje meg az őt körülvevő világot. Annak minden anyagi, de nem csak anyagi részével együtt. A másik: jusson el az igazi jósághoz. Csak ez adhat neki bizonyosságot a fennmaradásra a kozmoszban.
El kell jutnotok oda, hogy számotokra csak az lehet igazi ember, aki jó és igaz.
A jóság nem más, mint a szeretet. Szeretsz egy állatot - már vagy valaki. Szeretsz egy embert, szintén vagy valaki. Ha eljutsz oda, hogy képes vagy szeretni mindenkit, még az értetleneket, a közönyöseket, sőt az ellenségeidet is - akkor vagy ember.

Kahlil Gibran


A ti örömetek maga a bánat,mely igaz orcáját mutatja.
És ugyanazon kút,melyből kacagástok buzog fel,nemegyszer volt már könnyekkel telve.
Hogyan is lehetne másképp?
Minél mélyebb árkot hasít lényetekbe a bánat,annál több öröm befogadására lesztek képesek.

Antoine de Saint-Exupéry

Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

Csitáry-Hock Tamás


A lélek levegője a szeretet.
Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él.
És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is.
Annak köszönhetjük, aki szeret.