Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami
különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén.
Megszűnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük
egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték,
amint a lelkük is egymásba olvad. Eltűnt minden (...) a múlt, a jelen
és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez
nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem.
Összeköt bennünket a szerelem.
Egymáshoz forraszt az örökkévalóság.
Te
vagy az én fényem, én a te árnyékod.
Már egyikünk sem létezhet a másik
nélkül.
Amikor veled vagyok, teljes a világom.
Amikor megérintelek, értem az élet értelmét. (...)
A tiéd vagyok.
Meglátod... és milyen gyönyörű. Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És
már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a kép. Rajta egy szép
pillanattal. Egy pillangóval, egy naplementével, egy tóval... ami
megragadott. Amit szeretnél magaddal vinni. És albumba tenni. Egy
darabkáját az élet csodáinak. De nem csak a gépeddel mentheted meg. A
lelkeddel is. Lelkünk minden csodás pillanatunkat lefotózza. (...) Ez a
mi legszebb kincsünk. Ez az album. Lélekalbum.
Akármilyen helyzetben vagy is, akármilyen leküzdhetetlennek látszanak is a nehézségeid, mindig valami nagyszerű felé tartasz. Mindig.
Az élet mindig kivárja a kritikus pillanatokat, hogy akkor teljes ragyogásában mutathassa meg a fényes oldalát.
A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy,
találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a
belső harmóniádat.
Csak ez számít, semmi más.
Nem te választod az életedet: ő választ téged.Nem értheted meg, miért
jut neked több öröm vagy több szomorúság.
Csak fogadd el és menj tovább.
Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit
kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.
Néha nem is vesszük észre, milyen szerencsések
vagyunk. Kérlek, állj meg egy percre, nézz az égre, egy fára, vagy egy
gyermek mosolygós arcára.
Élvezd a rózsák illatát!
Áldás jön az
életedre, amint elkezded értékelni azt a szépséget, ami körülvesz.
Lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.
Mindig képes az ember a változásra.
Néha könnyedén, néha belátással, néha fogcsikorgatva, de képes rá.
Valahogy mégis megokosodott a világ, megcsendesedett.
Az emberek
ráismertek az élet rendjére, hogy akik együtt kell éljenek ezen a
földön, azok között békességnek kell lenni.
Hogy a föld egymáshoz fűzi
az embereket, s közös kötélen vonszoljuk valamennyien a sorsot.
Szeretni amennyire csak lehet, mert ez az
igazi erő.
Aki nagyon szeret, nagy dolgokat vihet végbe, és amit
szeretetből cselekszünk, az jó.
Hiába ért valamit az eszével az ember.
Addig, amíg át nem éli, míg a saját bőrén nem érzékeli, nem tud semmit.
Nézed
a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent.
A mindent.
Újra. Mint már annyiszor. Lenyűgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed,
nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik
egy arc, egy álomarc. Ő. És te csak állsz, és nem találod a szavakat
ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörű,
bámulatos, lenyűgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az
álomarcot látod. Hanem az álomszívet is.
Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban,
mélyebben és erősebben szeretsz, mint őt.
Ha álmodnál, csakis őt
álmodnád.
Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek
valósága egybeesik.
Szeressük sorsunkat, bármilyen is.
Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.
Mi lesz velem, mondd?
Szemem fényét félelem fakítja,
mellkasomban buta álmok.
Karnyújtásnyira, mégis távol:
hiányzol az éjszakámból.
Szemem fényét félelem fakítja,
mellkasomban buta álmok.
Karnyújtásnyira, mégis távol:
hiányzol az éjszakámból.
Egy magas nádszál azért nem törik meg a hó
súlyos terhe alatt, mert lágyan és alázatosan a földig hajlik.
Attól még
nagyon erős marad.
Amire az emberek sokáig, nagy akarattal, kitartással, előrelátással és körültekintéssel készülődnek, végül is bekövetkezik.
Ha
valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a
csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra
pillant.
Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló,
műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled - és
mindkettőt szeretem. Így lát a szívem.
Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.
Hajnalig néztem az eget,
s akkor a húspiros Kelet
s akkor a húspiros Kelet
hirtelen elhúzta az ég
maradék csillagfüggönyét, -
maradék csillagfüggönyét, -
szivemben arcod nevetett:
csordultig megteltem Veled.
csordultig megteltem Veled.
Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent,
amihez hozzáér, mindent, amit mond.
Szeretem minden pillantását, minden
mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen.
Nem látni azt, akit szeretünk - elvonási tünetekkel jár.
Egész testével
érzi az ember, hiányzik valami alapvető, mintha nem tudnál többé
lélegezni vagy járni.
Minden másnak csökken a jelentősége.
Meglátod... És milyen gyönyörű. Muszáj megmentened ezt a pillanatot. És
már fogod is a gépet, és kattintasz. Kész a kép. Rajta egy szép
pillanattal. Egy pillangóval, egy naplementével, egy tóval... Ami
megragadott. Amit szeretnél magaddal vinni. És albumba tenni. Egy
darabkáját az élet csodáinak. De nem csak a gépeddel mentheted meg. A
lelkeddel is. Lelkünk minden csodás pillanatunkat lefotózza. (...) Ez a
mi legszebb kincsünk. Ez az album. Lélekalbum.
A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
