Tegnapi terveidet töröld.
A legszebbeket is. Azokat először.
Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád
s onnan-ide törmelékek halmát mért cipelnéd?
Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon.
Hiányzol.
Az életemből, az ágyamból,
a vonuló felhők futásából,
az ébredő nap első sugaraiból.
Hiányzol a tárgyakból,
amelyeket megérintek,
hiányzik a tükrömből az arcod.
(...)
Nehéz csönd nyomja szívemet.
Ha elgyengülsz, én erős leszek.
Ha elveszel, leszek a hazafele vezető
utad.
Ha elcsüggedsz, felvidítalak.
Az idők végezetéig szeretni foglak.
Mindannyiunknak szüksége van álmokra.
Mindannyiunknak szüksége van a reményre, hogy többet is elérhetünk annál, amink van.
Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör - hanem mert belülről csinálja.
Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk,
hanem belülről. És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!
A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés választható.
A probléma nem
probléma, hacsak azt nem mondod, hogy az.Valójában nem a probléma a
probléma.
A valódi probléma az, ahogy reagálunk a helyzetre.
Életünk
minden helyzete áldás, akkor is, ha nem látszik annak. Mondj érte
köszönetet.
Tartsd oda a másik arcod, a Szeretet arcát, és szabadítsd
fel magad.
Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha
fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten.
Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló,
műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled - és
mindkettőt szeretem.
Így lát a szívem.
Ha élni akarsz, egy dolgot meg kell tanulnod: fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak, és fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy.
Minden pillanatban döntenünk kell.
Hogyan építjük vagy romboljuk az
életünk, hogyan beszélünk és gondolkodunk más emberekről - tisztelettel
vagy megalázóan. Te hogy döntesz ma?
Az ember maga alkotja meg útját.
Az én dolgom, hogy megtegyem a
mindenkori következő lépést. Az én dolgom, hogy tanuljak szeretni,
megbocsátani, és ne ítéljek.
Fogadjam el a világot olyannak, amilyen,
higgyek a mosolyban, a vigaszban, az odafordulásban, a
segítségnyújtásban.
Higgyek önmagamban és egy jobb világban.
Soha nem kell keresnünk a bőséget.
Csupán meg kell figyelnünk és fogékonynak kell lennünk arra, ami már van.
Nem szeretném előre látni a jövőt.
Csupán a jelennel törődök.
Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.
Bízz abban, hogy ahányszor azt mondod, "Köszönöm", valami történik - még ha nem is érezheted és nem is láthatod.
A segítők mindig készen állnak. Emberek, angyalok, látható és
láthatatlan lények egész serege.
De addig nem indulhatnak a
segítségedre, míg te - önmagadtól - a föltápászkodás és fölemelkedés
nagy erőfeszítéseit nem teszed meg.
A fény és a Szeretet, Isten mindig ott ragyognak neked a felhők felett. A
problémák olyanok, mint a felhők, nem számít, mi történik, ha a napra
koncentrálsz, felfedezed, hogy képes vagy a felhőkön járni. És
ellenkezőleg, ha a felhőkre koncentrálsz, elsüllyedsz bennük. Igyekezz
mindig a felhőkön túlra menni, a fény felé, amely mindig ott ragyog és
rád vár.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
