Ha valamit elengedünk és nem jön vissza hozzánk, akkor valójában sosem volt a miénk.
Az a dolog, amit a legnehezebb megtenned, ami a legnagyobb ellenállást váltja ki belőled, egy előtted álló újabb lecke.
Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent,
az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez -
hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait.
Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki
megvigasztal.
Kell olyan órákat teremtenünk, amikor nem a lábunk elé, hanem a
csillagokra nézünk, hogy megpillantsuk a valódi útirányt és távlatot.
Csak egy fájdalmasabb dolog van annál, amikor saját tapasztalatainkból tanulunk - mégpedig az, ha nem tanulunk belőlük.
Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették.
Meg kellett tanulnom együtt élni azzal, hogy miközben jó szándék és
jóakarat van bennem, ez is kevés ahhoz, hogy mindenki szeressen.
Elfogadtam, hogy ez így van, és rájöttem, hogy így természetes.
Már csak
azért is, mert nekem sem könnyű néha egyeseket szeretni.
Van, akit
könnyebb, mást meg nehezebb.
Egyetlen módon gyógyíthatod meg az Életed.
Ha magadba merülsz és
önmagadat gyógyítod meg.
Békét kötsz magadban minden múltbeli
eseménnyel, traumával, félelemmel, bánattal.
Az Életed benned zajlik.
És
ennek a legfélelmetesebb része, hogy Neked kell önmagadba nézned, nem
teheti meg más helyetted.
Ha úgy érzed, kifosztottak, jegyezd meg jól: senki sem veheti el tőled,
ami jog szerint megillet.
Ha a tiéd, vissza is fog kerülni hozzád,
amikor elérkezik az ideje. Ha valamit sosem kapsz vissza, azt nem neked
szánták.
Ezt el kell fogadnod, és élned tovább.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
