Az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire, mintha először tenném - különösen az apró dolgokra.
Az emlékek szeszélyesek, tele vannak képekkel, apró részletekkel,
jelentéktelennek tűnő hangokkal, amelyek még mindig össze tudják
szorítani a szívünket.
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit
én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak,
amit ő tesz velem.
Juhász Gyula: Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Sérüléseinknek nem az a céljuk, hogy "meggyógyuljanak", hanem hogy erősebbé és bölcsebbé váljunk tőlük.
Ezt tudd, miközben szenvedsz.
Ezt tudd, miközben szenvedsz.
Azt hiszem, könnyű boldognak lenni.
A nehéz időkben arra
gondoltam: legyen erőm önmagamhoz. Hiszen csak az bírja el a világ
súlyát, aki magát a kegyetlen helyzetekben elviseli.
Aztán erre
gondoltam: szeretnem kell magam, főleg gyámoltalan, elesett
pillanataimban. Hiszen ilyenkor éppen a szeretet kevés, pedig nagy
szükség volna rá.
Majd úgy
éreztem: meg kell erősítenem a szívem, hogy képes legyek megbocsátani
magamnak, és azoknak, akik ezt felém nem tudják megtenni.
Végül felsóhajtottam: édes pillanat, szabad vagyok! Azt hiszem, ez volt a lelkem szava. És boldog voltam.
Akik rosszat mondanak rólad, azoknak a szándékaik rosszak. Akkor is, ha
ez nem tudatosult bennük s azt hiszik magukról, hogy őszinték. Nem azok!
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, (...) csupán emlékezés. És mert
emlékezés, nem is fáj talán.
Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy
volt, ahogyan emlékezel rá.
Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép.
Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám.
Lecsókolnám ajkadról a
félelmet és remegést.
De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél
szív itt bennem kiegészít benned valamit.
Sose félj attól, ha összetörsz, mert ez egy lehetőség arra, hogy úgy rakd össze magad, ahogyan mindig is akartad.
Soha ne nézz hátra, ne feledd, hogy a legcsodálatosabb legendákban az, aki hátranéz, kő- vagy sóbálvánnyá változik.
Minden más elszakad, megrozsdásodik, tönkremegy, megszűnik, de a szeretet - ha igazi - maradandó kapcsolatot jelent.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
