Olyan könnyű volt minden.Ő nem ígért semmit,mert nem tehette.Mégis elég volt egy pillantás,hogy elhiggyem:Ő sem akar elveszíteni...És akkor már nem kellett megígérnem semmit,mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más. És boldog voltam,ha egyáltalán adhattam valamit.És már attól is a fellegekben jártam,ha nem csak gondolhattam rá,hanem a közelében is lehettem.Pedig...ez volt a legtöbb..És mégis önző vagyok.Üvöltetni tudnék,hogy szükségem van rá.
El tudod képzelni,hogy milyen érzés nap mint nap arra ébredni,hogy még mindig magányos vagyok?És ha ez soha nem is volt másképp?Azt hittem,hogy hozzászoktam már,de..ha csak ránézhettem,el tudtam képzelni,hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni.Hogy van valaki,akinek vigyázhatom az álmát és vele együtt örülhetek annak,hogy élünk.Akinek foghatom a kezét,megsimogathatom az arcát.Akit átölelhetek és akivel nézhetem a naplementét és akivel minden,minden pillanat csak gyönyörű lehet!"