"Oly szépen és könnyedén hagytam, hogy menj, hisz úgysem hitted, hogy én sírok a holnapért, ahol már nem leszel velem. Megtettem mindent, hogy ne maradj más nekem, mint árnyék, mely halványabb a fehérnél, hogy nyomod sem legyen; s az lettél. A halványnál is fehérebb; sötét lelkemen dereng, s világít lényed sötét hátteremen: emlékszerelem. Pedig már nem emlékezem, csak arra a halványnál is fehérebb árnyékra, mely életemet átírta. Nem számít, bizonygatom, csak éppen feledni nem tudom. Árnyékod kísért, az a halványnál is fehérebb, meg a hóba írt neved.. A hó százszor elolvadt, csak a neved, valahogy az nem olvadt el. S ki hiszi el, hogy csak a múltamban létezel?! Pedig már mennem kéne. Mondd, mire várnék? Csak az a halványnál is fehérebb árnyék, aki még mindig vagy nekem, csak az a halvány fehérség súgja, hogy még mindig itt vagy velem.."
