Leültem, kezembe vettem a könyvet, amit már vagy száz éve, hogy olvasok, nézem a betűket, erőltetem az olvasást, pedig jó könyv, de a gondolatom máshol jár, és tudom butaság, az jut eszembe, hogy míg más gyönyörű gondolatait olvasom, addig tőled rabolom az időt, mert míg másra figyelek, biztos, hogy nem jut eszembe semmi, amit neked elmesélhetek. Amit csak én mesélhetek neked. Sokszor úgy érzem, hogy ki kell zárnom mindent és mindenkit magamból, és magam körül, mindent, ami nem Te vagy. Annyira magamra kell maradnom, hogy senki, semmi másra ne figyelhessek. Ahhoz, hogy megtaláljalak, üressé kell válnom, üressé kell válnom ahhoz, hogy ketten lehessek veled.
