Időnként az ember maga sem érti, hogyan lehetséges az, hogy a családjában néha idegennek érzi magát – vagy legalábbis valamelyest kívülállónak, oda nem tartozónak. Mint valami kakukktojás - másképp gondolkodik, másképp érez, másképp akar élni, mint azok, akik közül vér szerint való. Az ember ilyenkor hol magában, hol másokban keresi a hibát, s bár erős a kötelék, tudat alatt mégis szabadulni próbál belőle. S ahogy egyre távolodva találkozik más emberekkel, azt veszi észre, hogy egyre-másra szívébe fogad egy-egy pót-apát, nagymamát vagy testvért. A kavargó idő, a részecskék, atomok törvénye, vagy a véletlen teszi, kit tudja, de mint a mágnes, vonzzák egymást az összetartozni vágyó lények, s ez ellen nem lázadhat sem a neveltetés, sem az életkor, sem az ostoba előítélet.
Arról, hogy ki tartozzék hozzád vér szerint – a sorsod dönt, de arról, hogy ki tartozik hozzád igazán – a szíved.
