A fájdalom felkarcolta bőrödet, ekkor a Napba néztél, majd a Holdtat figyelted, és megértetted, amit az emberek évszázadok óta réges-régen tudnak, mégis félnek, hogy kimondják, s ezzel nyíltan elismerjék: a mulandóság fölött a múlhatatlan él. Ez az aprónak látszó, de nagyon jelentékeny csoda kis helyre költözött: a szívedbe - arra a hídra, amelyik összeköti a magadról alkotott nézeteket a világ felfogásával. Él a híd, adj neki erőt; ha gyönge, élesztgesd, töltsd meg az élet fényével, és kérlek, élj, élj, élj!
