Müller Péter: Szeretetkönyv
Bejegyezte:
Angyalka
Jöjj varázsoddal az én varázsomat megoldani”, mert én azokhoz tudok beszélni, akik szeretnek, s akiket én ismeretlenül is szeretek. Akik nem szeretnek, azokhoz nincs szavam. Fölösleges is lenne minden beszéd, mert ha nem látjuk egymást a szívünkkel, akkor nincs is remény rá, hogy megértsük egymást. Ha én nem vagyok benned, s te nem vagy énbennem, hiába beszélünk, nem értjük egymást.
Ez törvény.
És az is – és ez már a szív lélektana -, hogy látni csakis akkor látunk igazán, ha egymásban a többet, a magasabbat, az eszményit megpillantjuk.
Ha írok, az a szándékom, hogy azok is megértsék, akik ritkán olvasnak manapság. „Ezoterikusnak” lenni könnyű, mert akkor keveseknek beszélünk – de nyitni, átölelni a körön kívül levőket, nehéz. A legnehezebb a mély gondolatot érthetően, a titkot befogadhatóan, a magasztost emberien, és a gondolatilag nehezet egyszerűen kifejezni.
A népszerűségnek tett engedmény pedig soha jóra nem vezetett.
Nincs is szükség rá.
Mert ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz magadban: hozzá beszélek, és ő megért engem. Még akkor is, ha a világ legmélyebb dolgáról van szó. És ez fordítva is igaz: ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.
Paulo Coelho
Bejegyezte:
Angyalka
A fény harcosa megpróbálja meghatározni, mi az amire valóban támaszkodhat.
Három dolgot pedig mindig magával visz:
hitet, reményt és szeretetet.
hitet, reményt és szeretetet.
Mezei Mária
Bejegyezte:
Angyalka
Ó igen, adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt,
ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó
akarást, imádságot, egészséget. Melegséget, élő hitet. Odaadni
akárkinek, a legelső nincstelennek, a náladnál szegényebbnek.
Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni.
Így kell élni.
Stephenie Meyer
Bejegyezte:
Angyalka
Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett
és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres...
mindez leszek.
Mindent érezni fogok.
Minden az enyém lesz.
Laurell Kaye Hamilton
Bejegyezte:
Angyalka
Amikor a vállamhoz ért, úgy éreztem, a földkerekség legpuhább,
legmelegebb takarója ölel magába.
Biztonság, meleg, amibe belefúrod,
befészkeled magad, és hónapokon keresztül alszol, majd újjáéledve,
sértetlenül felébredsz, és a föld megújul.
Érintésében a tavasz varázslata bújt meg.
Wass Albert
Bejegyezte:
Angyalka
Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások.
De nincsen
olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak
tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy
kék virág nyílna ki benned.
Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.
A.J. Christian
Bejegyezte:
Angyalka
Értsétek meg: senki nem vehet titeket a hátára, mert akkor már nem a saját utatokat járnátok, hanem azét, aki titeket cipel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







