Jöjj varázsoddal az én varázsomat megoldani”, mert én azokhoz tudok beszélni, akik szeretnek, s akiket én ismeretlenül is szeretek. Akik nem szeretnek, azokhoz nincs szavam. Fölösleges is lenne minden beszéd, mert ha nem látjuk egymást a szívünkkel, akkor nincs is remény rá, hogy megértsük egymást. Ha én nem vagyok benned, s te nem vagy énbennem, hiába beszélünk, nem értjük egymást.
Ez törvény.
És az is – és ez már a szív lélektana -, hogy látni csakis akkor látunk igazán, ha egymásban a többet, a magasabbat, az eszményit megpillantjuk.
Ha írok, az a szándékom, hogy azok is megértsék, akik ritkán olvasnak manapság. „Ezoterikusnak” lenni könnyű, mert akkor keveseknek beszélünk – de nyitni, átölelni a körön kívül levőket, nehéz. A legnehezebb a mély gondolatot érthetően, a titkot befogadhatóan, a magasztost emberien, és a gondolatilag nehezet egyszerűen kifejezni.
A népszerűségnek tett engedmény pedig soha jóra nem vezetett.
Nincs is szükség rá.
Mert ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz magadban: hozzá beszélek, és ő megért engem. Még akkor is, ha a világ legmélyebb dolgáról van szó. És ez fordítva is igaz: ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.
