Örkény István



Nagyon óvatos vagyok annak megfogalmazásában,
hogy egy ember jó-e vagy rossz.
Mert láttam, hogy minden a helyzeten múlik,
ami belőlünk a jót vagy a
rosszat kiugrasztja.

Agatha Christie



Szeretek élni. 
Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tűnő szomorúság, de már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerű dolog. 

Hioszi Tatiosz


Három kiválóság van, amelyre az ember született: a szeretni tudás, a szeretet elfogadása és az élet szeretete.

Müller Péter



Nem tudom, mi a titka.A testem gyorsan elfelejti, hogy beteg.
És a lelkem is, hogy szomorú.
Valahogy nem állok meg, és nem foglalkozom vele.
Megyek tovább.Nem figyelek oda.
Nem engedem, hogy bármiféle baj gyökeret verjen bennem, s bokorrá terebélyesedjen.

Zilahy Lajos


Csak úgy szép az élet, ha két ember összetalálkozik, és erősen megfogja egymás kezét, és megbecsülik és szeretni tudják egymást, és együtt építgetik az életüket.

J. A. Redmerski



Amíg élek, nem fogom megérteni,hogy lehettem annyira szerencsés, hogy vele lehetek.

Rhonda Byrne: A VARÁZSLAT



Az ősi spirituális tanítások szerint minden, amit jó szívvel adunk egy másik embernek, százszorosan tér vissza hozzánk.
Ezért ha javítani szeretnél a saját életeden, nem csak sürgős, de egyenesen életbevágó, hogy hálás légy másoknak, és köszönetet mondj nekik.
A hála erőteljes energia, és arra irányul, amire tereled.