Ne okozz nekem túl sok fájdalmat, ha nem igazán szükséges, és ments meg attól, hogy én valaha is fájdalmat okozzak neked!
Nincs többé titkunk egymás előtt.Együtt vagyunk,egymáshoz tartozunk.Egyet gondolunk és egyet érzünk.A válaszfalak leomlottak.Örömet, bánatot, mindent megosztunk egymással.
Ó, mennyire hiányzott neki a férfi! Órákat töltött azzal, hogy visszaidézte a hangját, az arcát és azt az utolsó pillanatot, amit együtt töltöttek... végül az emlékek olyanok lettek, mint egy takaró, amellyel melegen tartotta magát a nyugtalanság és az aggodalom hosszú hideg időszakaiban.
“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted."
“Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny
gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”
gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”
Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.
Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.
Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket” A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” Ma ültess babszemeket, és szedd le négy hónap múlva a termést. Amikor még mindenki magának termelt, valószínűleg ezt az elvet jobban értették. De manapság az instant levesek korát éljük.
Az igazi szerelem mindig szomorú. Az igazi szerelem az örök vágyódás a szenvedések változó formája, a szenvedés pedig szomorú. Az igazi szerelem a legszebb, legcsodásabb szomorúság.
- Sündisznó. El lehet tréfálkozni azon, hogy távoli rokonunk.
- Talán nem is tréfa (...). Hasznos állat, mint mi vagyunk, és a fajta tapasztalatai megtanították (...), hogy alkalmasint azonnal begubóddzon a tüskéi közé.
- Talán nem is tréfa (...). Hasznos állat, mint mi vagyunk, és a fajta tapasztalatai megtanították (...), hogy alkalmasint azonnal begubóddzon a tüskéi közé.
1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.
2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.
3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.
4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.
5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.
6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.
7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.
8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.
9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.
10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.
Ölellek, mint szél a fákat,
Hajnalt az est, Nap az árnyat.
Szivárványként ezer színnel
Rajzollak meg, szerelemmel.
Úgy leszel te álmom része,
Ahogy csillag éjnek dísze.
Két kezemmel óvlak, féltlek,
A szívemben áldón védlek.
Hajnalt az est, Nap az árnyat.
Szivárványként ezer színnel
Rajzollak meg, szerelemmel.
Úgy leszel te álmom része,
Ahogy csillag éjnek dísze.
Két kezemmel óvlak, féltlek,
A szívemben áldón védlek.
“Próbáld ki: egy héten át ne ítélkezz senki és semmi felett! Amikor legközelebb találkozol valakivel, aki sokat beszél, költekezik, folyton panaszkodik vagy nem dolgozik, akkor mondd halkan magadnak: “Teret engedek neked arra, hogy úgy tapasztald meg az életet, ahogy te választod. Nem tartozik rám, hogy ítéletet hozzak feletted.” Így sokkal derűsebb lesz az életed.”
“Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”
“Hegymászó minden ember. Ha ellátunk a végtelenbe, hegyeket álmodunk az orrunk elé, amelyek elfedik a messzeség látványát. A nehézség az ember megmérettetése: hegyeket képzelünk oda, ahol a völgyből is ellátni a tengerig.”
“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”
-Ha most megjelenne itt nekünk egy jó szellem, és megkérdezné, mi a kívánságunk, mit kérnénk tőle?
-Először is meg kellene próbálnunk, hogy higgyünk a jó szellemeben.
-Először is meg kellene próbálnunk, hogy higgyünk a jó szellemeben.
Most már annyira másképp látok mindent, mintha odakinn más fények lennének. Beszűrődik a szívembe és fényt gyújt. Úgy dobog, mintha a hajók fölött szálló sirályok szárnya lenne. Boldog vagyok.
“Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek, s nem félek.”
Nem szavakkal akarom meggyőzni arról, hogy a véleménye igazságtalan: nem fogadalmakkal akarom bebizonyítani az érzelmeim állhatatosságát. A viselkedésem lesz a szószólóm: a távollét, a távolság, az idő. Az majd bebizonyítja, hogy ha magát egyáltalán megérdemelheti valaki, én igenis megérdemlem.
Ha igazán szeretünk valakit, annak soha nem lenne szabad fájdalmat okoznunk. Soha nem lenne szabad hagyni, hogy szomorúság költözzön a tekintetükbe.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Különös, titkos és ritkán mosolygó. Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes. Csak széttekint, és a szobánkban csönd lesz.
Hiszem, hogy van egy kéz, amely irányítja a sorsunkat. Csak nem bánik mindig finoman velünk. (...) Nincs sok választási lehetőségünk. Logikus érvekkel és előretervezéssel nem sokat tudunk befolyásolni a sorson. A többi pedig... valaki mástól függ. Az, hogy hová sodor az élet, kit ismerünk meg, mi történik a szerelmünkkel... az ilyen dolgok eldöntésébe nincs beleszólásunk.
Álmos falakon megül a csend.
Csak a magány szűköl idebent.
Csak a magány sír, zokog, kiabál.
Csak én hallom, aki csodára vár.
Csöndben csodára. Egy vallomásra,
szerelemes szókra – tán semmi másra.
Vagy titkon átélt vágyó remegésre?
Talán egy nyíltan vállalt ölelésre…
Érintésekre, mikre te is vágynál,
csókokra, amiket csak nekem szántál,
mámorunk szította tüzes szeretésre,
s melletted megélt meghitt ébredésre.
Rád! Hogy itt légy velem egészen
szépséges, szerelmes, szenvedélyes éjben.
Várom, hogy megszűnjön kívülünk a világ:
csak te és én legyünk az igaz valóság.
Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
lassacskán tanyát ver rezzenő pillámon.
Amit nem adhat meg az élet, csodát,
elhozza az álom majd talán odaát.
Csak a magány szűköl idebent.
Csak a magány sír, zokog, kiabál.
Csak én hallom, aki csodára vár.
Csöndben csodára. Egy vallomásra,
szerelemes szókra – tán semmi másra.
Vagy titkon átélt vágyó remegésre?
Talán egy nyíltan vállalt ölelésre…
Érintésekre, mikre te is vágynál,
csókokra, amiket csak nekem szántál,
mámorunk szította tüzes szeretésre,
s melletted megélt meghitt ébredésre.
Rád! Hogy itt légy velem egészen
szépséges, szerelmes, szenvedélyes éjben.
Várom, hogy megszűnjön kívülünk a világ:
csak te és én legyünk az igaz valóság.
Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
lassacskán tanyát ver rezzenő pillámon.
Amit nem adhat meg az élet, csodát,
elhozza az álom majd talán odaát.
A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat, akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem a számat csókolta, a nevemet suttogta.
Nézz újra rám, újra érj hozzám
Simítsd el a ráncaim és várj, még a karjaidban rám béke száll
Bárcsak itt volnál...
Simítsd el a ráncaim és várj, még a karjaidban rám béke száll
Bárcsak itt volnál...
A szeretet virraszt és alva sem alszik. A fáradság nem meríti ki, a szorongás nem győzi le, az ijedség nem zavarja meg; hanem miként a lobogó láng s az égő fáklya, fölfelé tör és áthatol mindenen. Van-e ilyen szeretet a lelkedben?...
„Van bennem egy sas, mely szárnyalni vágyik, s van bennem egy víziló, mely fetrengeni akar a sárban.”
nem akarom érteni a hangokat
sem tudni
és a viszonyomról se
a múlttal…
csak szeretném
a délutáni napfényt
(amiben úgy szeretem magam)
lustán megtámasztani…
sem tudni
és a viszonyomról se
a múlttal…
csak szeretném
a délutáni napfényt
(amiben úgy szeretem magam)
lustán megtámasztani…
"A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármilyen csodacseppek. (...) Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség. Betegek, mert hiányzik belőlük a derű és a szeretet gyógyító ereje."
Hiányzott a neszezése, ahogy a leckéjében lapozgat, miközben én zenét hallgatok az ágyán fekve. Hiányzott a lába hidege az enyémen, amikor bebújik az ágyba. Hiányzott a haja illata, a szuszogása és a Rilke-kötet az éjjeliszekrényen, meg a szék hátára dobott nedves törölközője. Telítődtem a vele töltött nappal, de ettől csak még jobban hiányzott.
túl sokat tanultál
és túl sokat tudsz
és túl messzire igyekszel
talán jobb lenne nem tanulni
nem tudni
és nem igyekezni
sehová?
és túl sokat tudsz
és túl messzire igyekszel
talán jobb lenne nem tanulni
nem tudni
és nem igyekezni
sehová?
Bús lelkét rámlehelte
A síró alkonyat.
Lágy ajka esti szélnek
S egy selymes, édes ének
Csókolja arcomat.
Lelkemben most virágzik
Egy ifjú kék virág.
Mondd: mért oly bús az alkony?
Mért könnyek közt mosolygom
E halk melódiát?
A síró alkonyat.
Lágy ajka esti szélnek
S egy selymes, édes ének
Csókolja arcomat.
Lelkemben most virágzik
Egy ifjú kék virág.
Mondd: mért oly bús az alkony?
Mért könnyek közt mosolygom
E halk melódiát?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
