Michel de Montaigne


Annyira megszoktam kettesben, hogy már-már úgy érzem: csak félig vagyok.

Paulo Coelho


Ha minden az ellenkezőjét hirdeti, ha elszomorodom, ha tehetetlennek érzem magam, ha pillanatnyilag úgy érzem, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszíthetem el azt, ami életben tart: a reményt.

Paulo Coelho


Kár, hogy az emberek csak a különbséget látják meg, amely elválasztja őket egymástól. Ha több szeretettel néznének egymásra, azt vennék inkább észre, ami közös bennük, és feleannyi probléma lenne a világban.

Kassák Lajos : Szép pillanatok


Milyen árva gyerek sír bennem
milyen madár fütyörész.

Egy farönkön ülök

és bámulom
hogy a bárányos ég
tükörképével játszik
a tó.

Letépek egy cseresznyevirágot

és elküldöm hozzád
hogy emlékezz rám.

Paulo Coelho


Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. Van öt olyan erény, amit ha sikerül megőrizned magadban, mindig békében leszel a világgal. Az első erény: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, hogy van egy Kéz, amely vezeti a lépteidet. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és mindig az Ő akarata felé fog téged vezetni. A második erény: néha egy kicsit abba kell hagynom az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ez szenvedést okoz, de a végén hegyesebb lesz. Van olyan fájdalom, amit el kell tudnod viselni, mert jobb ember leszel tőle. A harmadik erény: a ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz - épp ellenkezőleg: fontos, mert az igazság útján tart minket. Negyedik erény: a ceruzában nem a fája vagy a külső formája a lényeg, hanem a grafit, ami benne van. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik. Végül a ceruza ötödik erénye: mindig nyomot hagy maga után. Tudd meg, hogy az életben te is ugyanígy nyomot hagysz a tetteid után, és ennek tudatában cselekedj.

Osho


Minél inkább szeretsz, annál nagyobb benned az ima. Minél inkább szeretsz, annál többet kapsz Istentől, mert te is adsz. Bármit is teszel az emberekkel, Isten is ugyanazt teszi teveled. Ha fösvény vagy az emberekkel szemben, akkor Isten is fösvény lesz veled szemben. Ha adsz, Isten is ad. A lét csak egy tükör, mely visszatükrözi arcodat, mely visszhangozza lényedet. Éld a szeretet életét, és akkor belőled is egy Jézus lesz. Jézus azt mondja: Isten szeretet.

Müller Péter


Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.

Ady Endre


Elpusztulok, de nem tudok élni nélküled. Akard, hogy élhessek melletted. Minden gyötrelmedet érzem. Kalauzod nem merek lenni, de esküszöm: mindent teérted. Hiszen csak te vagy nekem valaki.

Paulo Coelho: A Zahir


Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó.

Kun Magdolna :Az igazi ..


Az igazi szerelem
egyetlen biztos
alappillére, ha
megtanuljuk
becsülni
a várakozási
időt...

Anne Michaels


Amikor összeházasodtunk, Naomi azt mondta: néha mindkét kezünkre szükség van ahhoz, hogy kimásszunk valahonnan. Előfordulnak meredek helyek, ahol az egyiknek előre kell mennie. Ha nem talállak, mélyebben nézek önmagamba.Ha nem tudom tartani a tempót, ha nagyon megelőztél, nézz vissza.

Fogadom c. film


Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz.

Olvasóimnak


Kedves Olvasóim!Egy hétig sajnos nem lesz új bejegyzés a blogomban,de 1 hét múlva visszatérek!Addig is minden jót!

Üdv:Angyalka

Vavyan Fable


A boldogság az egy olyan különös, felemelő, ritka trallala-érzés.

Válóczy Szilvia


Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.

Paulo Coelho


Mindenki kiválasztott, aki ahelyett, hogy azt kérdezné, "mit keresek én itt", úgy dönt, hogy azzal foglalkozik, ami lelkesedéssel tölti el, bármi legyen is az. Minden igazán lelkesen végzett munkában benne van a Paradicsom kapuja, a megváltó szeretet, a döntés, amely elvezet Istenhez.

Biegelbauer Pál


Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -, létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes. És kiteljesedésünk ennek az ajándék mivoltnak a maradéktalan megélése, azaz ha én is ajándékká válok. Mindannyian arra vágyunk, hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat, hogy kimondhassuk: én te vagyok, a tied vagyok, te vagy a mindenem, te vagy a boldogságom.

Weöres Sándor


Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Müller Péter


Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház!

Csernus Imre


A félelmet csak úgy lehet legyőzni, ha bele merek ugrani valamibe úgy, hogy tudom: fájni fog, és ezt elfogadom.

Tuti gimi c. film


Ne feledd azt, hogy nem tartozol felelősséggel egyik ember felé sem. Sem nekik, sem nekem. Azt kell csinálnod, ami téged tesz boldoggá. Légy jó ember, miközben üldözöd a vágyaidat.
De te választod meg, mi lesz az.


Mosolyodért izzik a nap,
És ha este mégis magadra hagy,
Derűs fénye benned marad,
Hisz az is Te vagy, saját magad.

Két szemed közt a jóság,

Tekintetedben önnön valóság
Kelt pupilládra festett színeket,
Eszményi, és boldog képeket.

Kezedben a gyengédség

Szívemet őrző ezernyi szépség,
Érintésedben lelkednek lángja,
Buja testem meghitt hazája.

Szeretlek azért, aki vagy…

Kivel a magány magára hagy.
Őszinte türelmed közt lépkedem,
S köszönöm újra, hogy vagy nekem!

Paulo Coelho


Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedű húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük.

Vavyan Fable


Boldogok. (...) Tudod, ez egy emelkedett lelkiállapot.
Elbűvölően jó érzés. Ne hidd el nekem, próbáld ki!

Kányádi Sándor


Szívvel - lélekkel.
Tűzzel - vassal - s majd újra
szívvel - lélekkel.

Kosztolányi Dezső


Egészíts ki, mint régen. Azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél. Segíts nekem most is. Emlékezz arra, amit elfelejtettem, s felejtsd el azt, amire emlékszem. Én is segítek majd neked.
Bennem is van érték.

Müller Péter


A saját szebb és valódi arcunkért meg kell harcolni.
Önmagunk felfedezése a legnagyobb háborúsággal jár, s a legnagyobb áldozatot is követeli.
És igazi társunk az, aki ebben segít.

Őri István


Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Anthony de Mello


Ha valakit idealizálsz, akkor már nem a személyt szereted többé, hanem csak a róla kialakított képedet. Látod, hogyan tesz vagy mond valamit, vagy hogyan viselkedik, s címkét ragasztasz rá: ez a nő buta, az a férfi unalmas vagy kegyetlen, az a nő azonban édes és így tovább. Most aztán van egy szűrő, egy réteg háj közted és a között a személy között, mert ha legközelebb találkozol vele, már a saját elképzeléseid szerint fogod megtapasztalni őt, még akkor is, ha közben megváltozott. Figyeld csak meg, hogy majdnem mindenkit beskatulyázol, akit csak ismersz.

Micimackó c. film


- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.

Szent Ágoston


Ha hallgatsz, hallgass szeretetből.Ha beszélsz, beszélj szeretetből. Ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből.
Ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből.

Márai Sándor


A szerelemről megtudtam, hogy van egyfajta új árnyalata számomra, valami, amit eddig nem ismertem,
ami érdekesebb, mint a kaland, izgalmasabb, mint a szöktetés a szerájból. Ez a valami a gyöngédség.

Anthony de Mello


Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van. Te itt és most vagy boldog, de nem tudod, mert a hamis elképzeléseid, a torzított látásmódod nem enged szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól, konfliktusaidtól, bűntudatodtól és még egy sereg dologtól, amire programozva vagy. Ha mindezt átlátnád, rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz, az nem a világ és a körülötted lévő emberek, hanem a saját gondolkodásmódod.

A. J. Christian


Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad elég ahhoz, hogy a káoszból rend legyen, olyan rend, amely szabadságot ad elnyomás helyett.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol


Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bűnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él!

Biegelbauer Pál


Szenvedéseink tárgya: a hiány, valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs.

Hamvas Béla


Most eredj és élj,mert a világ a tiéd.

Müller Péter


Mielőtt a szó valódi értelmében megszeretek valakit, tisztelem. Elkezdek felnézni rá.
Érett lélek ezért érez némi zavart, ha találkozik azzal, akit megszeretett. Ez a drukk a tisztelet jele. Nagyobbnak látja a másikat. Nem önmagát kicsinynek – őt látja nagyobbnak, többnek, egyszóval tiszteletre méltónak.

Osho


Buddha azt mondja: úgy mozogj az életben, mint egy méh - örvendezve, ünnepelve, táncolva, énekelve, de úgy, mint egy méh - egyik virágról a másikra. Legyen mindenről saját tapasztalatod, mert csak tapasztalatokon keresztül lehetsz érett. De ne birtokolj semmit és senkit, ne ragadj le sehol. Áramolj, mint egy folyó - ne légy állóvíz. Belül - természetesen - telepedj le, nyugodj el, kristályosodj ki, de kívül maradj egy vándor.

Ady Endre


Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.

Antoine de Saint-Exupéry


A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.

Biegelbauer Pál


Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk. Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved.

Született feleségek c. film


Igen. Eljön az idő, amikor ki kell nyilvánítanunk a gyöngeségeinket. Amikor a titkaink nem számíthatnak többé magánügynek. Amikor a magányunk többé nem letagadható. Amikor a kínlódásunkról nem lehet többé nem tudomást venni. De van úgy, hogy annyira egyedül érezzük magunkat, hogy a gyöngeség, amelyről azt hittük, már legyőztük, hirtelen olyan erős lesz, hogy képtelenek vagyunk küzdeni ellene.

William Allen White


Nem félek a holnaptól,
mert láttam a tegnapot,
és szeretem a mát.

Ady Endre


Hetedhét országban
Nem találtam mását:
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

René Magritte


Szeretem az eleven szerelmet, a felforgató humort, a lehetetlent és az illúziót. Szeretem a fiatal, szabad emberek nevetését. Gyűlölöm a lemondást, a türelmet, a hivatásos hősiességet és minden kötelező szépérzést.
Félek,hogy megismerem a korlátaimat.

Fodor Ákos


Szép a telő idő!Csak a múlót nem szeretem.

Tornay András


A vajban és a kenyérben
Az ivásban az evésben
A széken a falakon
Ajtón és az ablakon itt vagy – tudom
...
Sebekben és gyógyulásban
Örömben és szorongásban
Csendben küzdő életemben
Titkaimban, szerelmemben itt vagy – tudom
...
Viharban és villanásban
Távolodó maradásban
A talánban a biztosban
A szabadban a tilosban itt vagy – tudom

Kérdés nélkül válaszokban
...
Itt vagy – tudom.

Jelenits István


Embernek lenni nem adottság,hanem feladat.
Nem készen születünk embernek,hanem azzal a meghívással születünk,hogy legyen belőlünk ember.

Márai Sándor


...a dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám,valami történt,az élet megszólalt.
S ilyenkor nagyon kell figyelni,gondolom..