Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.

Benkő Péter: Ha most kérdeznél...

Ha most kérdeznél, elmondanám, volt egyszer egy este,
mikor mint csillagok gyúltak ki alattunk a város fényei.
Tudtam, téged kereslek.
Fáztál, és takarót adott neked a szeretet,
és egy pincér meg a sötétség puha teste,
s a bátortalan vágy, hogy valakit ismét szeressek,
mert féltem az újtól, nehogy valakit ismét elveszítsek.
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy mit írtam akkor, mit éreztem éppen.
Már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
Ne mondj semmit még, mert véget ér az álom,
felébredünk, s egymásra nézve semmit sem találunk.
Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,
szorítjuk a semmit, mert nem tudhatjuk mi jön még,
meddig tart a meddig.
Ne mondj semmit még, így szótlanul szeretlek,
olyannak mint a kép, amit önmagamnak festek.
Csak annyit mondj majd egyszer, jó reggelt, az éjszakánknak vége,
s megkapod az életet az életért cserébe.
Most legyünk csendben, mert ránk zuhant az ég, felállni nem lesz könnyű.
Hallgassunk most még.

Danielle Steel

Nem vagyok fiatalabb nálad. Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak.

Gabriel García Márquez

Istenem, ha kaphatnék egy darabka életet... Nem telhetne el egyetlen nap sem anélkül, hogy elmondanám az embereknek, akiket szeretek, mennyire szeretem őket.

Pálnagy László

Ölelj, ölelj még! Karjaid számomra a Világmindenség határát jelentik.

Csernus Imre

Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.

William Somerset Maugham

A szerelemre mindig úgy gondolt, mint valami révületre, amely magával ragadja az embert, úgyhogy az egész világot tavaszi színben látja: rajongó, önkívületig fokozódó mámoros boldogságot várt tőle. De ez nem boldogság, hanem a lélek éhsége, kínzó vágyódás, keserű rettegés, csupa ismeretlen érzés. (...) Azon töprengett, vajon hogyan fogja lelkének ezt az örökös sajgását elviselni?

Márai Sándor

Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen. De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen. Vágy és kielégülés között épül az eleven világ, oly embertelen akarattal, ahogy a fáraók építtették meztelen tömegekkel a piramisokat.