Igazából soha nem változunk meg, igaz? Úgy értem, a lelkünk mélyén örökké rémült gyerekek maradunk, akik azon tűnődnek, vajon mi lesz belőlük, ha felnőnek.
Megfordult a világ. Régen a tárgyakat használtuk, és az embereket szerettük. Ma fordítva van: a tárgyakat szeretjük és az embereket használjuk. Ezért tart itt a világ. Próbáljunk visszatérni a régi rendhez...
Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint
a reménytelenséghez.
a reménytelenséghez.
És most azt kérditek szívetekben: honnan tudnánk megkülönböztetni, ami jó az örömben, attól, ami nem jó?
Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh örömmel gyűjti a virágok mézét,
Ám a virág is örömmel engedi át mézét a méhnek.
Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh örömmel gyűjti a virágok mézét,
Ám a virág is örömmel engedi át mézét a méhnek.
A méh számára a virág az élet forrása,
És a virág számára a méh a szeretet követe, És mindkettejük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni
és kapni egyszerre szükség és boldogság.
és kapni egyszerre szükség és boldogság.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon.
Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.
Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.
"Nem tudom, mi van velem", vallotta meg a leánynak könnyáztatta arccal, "de valahányszor megjelenik az úrnő az erdőben, fölfénylenek a falevelek, és minden virág énekelni kezd. Valami perzselő kobold bújik belém, és tüzes lesz tőle a vérem. Csak meglátom, és úgy érzem, hogy madárrá változom és elrepülök, pedig nyugton ülök a földön."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
