"...Senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret.
Minden vigasz erőtlen és hamis.
Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát:
ha nem szeretjük tovább.
Ha elfelejtjük.
Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk.
A felejtésre.
Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja:
ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk.
Semmi más.
Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben...
Mindegy.
A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.
Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.
(Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy "Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".)
És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben."...)