Tudod, ahogy az ember megy az úton, sokszor találkozik a legszebbel. A
legszebb tájjal, a legszebb virággal, a legszebb szerelemmel. Ahogy
halad a vonat, elmaradnak a legszebbnek hitt tájak, virágok, szerelmek,
amiknek az ember csak külső szemlélője lehetett, vagy mint vendég
örülhetett. De mert az ember úton van, folytonosan úton van, mindig új
meg új legszebbel találkozik. Legszebb tájjal, legszebb virággal,
legszebb szerelemmel, ami feledteti azt a régit. Mindegyiket
megsiratja, azután az úton találkozik új virággal, új tájjal, új
szerelemmel. Sokszor a legszebbel. Legszebbel, de a máséval. Nem a
sajátjával. Azzal csak egyszer. Ami talán nem is a legszebb, de mert a
Sajátja, neki az a Legszebb. Abban különbözik, hogy ez
megváltoztathatatlanul hozzá tartozik. Belesimul. Akkor leszáll a
vonatról. És nem keres tovább...