Kelemen Erzsébet: Bocsáss meg!

Csend. Döbbentő magány.
Fázik a lelkem: valaki vár.
Várok és fázom, fázom és várok,
félek, remegek: szeretek, szeretek.
Fehér sikolyok, kipirult arcok
kiáltják feléd: nem lehetsz enyém.
Sírok és nevetek: szeretlek, szeretlek!
Suttogom elhalva: akarlak, örökre.
Vess meg, de ne szeress,
csak fogd meg a kezemet.
Bocsáss meg: szeretlek, nagyon, nagyon.