"Valaha angyal voltam...hófehér szárnyaim repítettek túl ezernyi felhőn,az álmok birodalmába. Minden olyan tiszta és gondtalan volt...egymással játszadozva suhantunk a magasban, zöldellő rétek és égszínkék vizek felett...miénk volt a fény,a levegő...én mégis másra vágytam...egyre többször és többször pillantottam le a földre...egymással kergetőző,nevető gyermekeket láttam, minden olyan boldognak tűnt...én is akartam azt a boldogságot.
Gondolataim szinte már csak a lenti világ körül jártak, s társaimat magam mögött hagyva merészkedtem egyre lejjebb és lejjebb,mígnem éreztem talpam alatt a fűszálak bársonyos érintését. Milyen más volt innen minden...
Embereket láttam, nem messze tőlem...feléjük indultam abban a reményben,hogy ők majd megmutatják a földi élet minden szépségét...nem ismertem őket,mégis vakon bíztam bennük.
Megijedtek...ahogy megpillantottak...ijedten kiáltottak fel...nem láttak még azelőtt hozám hasonlót. Elindultak felém...én megtorpantam...szemeikben gyűlöletet láttam. Gyűlöltek engem, azért, ami vagyok.
Hirtelen elsötétült minden...pár órával később tértem magamhoz, egész testem sajgott...de a lelkembe belenyilaló fájdalom sokkal nagyobb volt. Nem értettem, miért tették velem ezt azok, akikre már hosszú idő óta vágytam. Nem akartam többé már ezt a helyet...lassan felálltam és felnéztem az égre...minden olyan sötét volt...repülni akartam,újra,vissza a hazámba, de nem tudtam. A szárnyaim meggyengültek, nem bírtak többé felemelni engem a magasba. Térdre zuhantam és zokogni kezdtem. Soha többé nem mehetek vissza...megszűntem angyalnak lenni.
Azóta folyton folyvást az eget bámulom, de Őket már nem látom. Egyedül maradtam, az álmaimmal, melyek az égről szóltak...egyetlen kívánságom van csupán, hogy újra kitárhassam szárnyaimat...és repülhessek..."