"Vérzik a szívem, de vajon ezzel törődsz e? Azon gondolkodom, - mikor magamba nézek - csak bennem van a hiba, vagy egyáltalán bennem van-e hiba? És ha igen, vajon miért? Mert szerettem és szeretek? Hallgatás! - Mély hallgatás! - Csak egyszer, egyetlen egyszer a szavak ki lennének mondva , - őszintén - hogy a levelek oda érnének, ahova igazán szólnak... Naponta megvizsgálom a lelkemet, - az érzéseimet... A lelkem "csak" egyre jobban fáj, az érzéseim mit sem változtak, - sőt, még mélyebbek lettek. Naponta tanulok újra élni... Igen, élni tanulok, és megpróbálok magamra találni. És mikor eljönnek a félelmetes esték és az éjszakák... Mikor hiányzik a simító kéz, - az ölelés, - a csókok ... Hol vagy Te? - olyankor hol is vagy? ... És mikor rád borul a fájdalmas magány... Igen, én is szeretem a friss, tavaszi szelet, amely mondatfoszlányokat cibál magával ... A mondatfoszlányokat elviszi a szél, de vajon ugyanaz a szél miért nem hoz is, - ha csak szavakat is.... A szavak: - mi is rejlik a szavak mögött? Azok a simogató szavak, - amit a szerelmedtől vársz, miért fájóak, ha egy őszinte baráttól jönnek - pedig mennyire jól esne a kedvestől... Fáj, - fáj minden gondolat, és talán ez az életem rendje, hogy újabb és újabb fájdalmakat kapjak ...
Az életünket mindig a pillanatok és azok a pillanatok határozzák meg, amitől eláll a lélegzetünk. És nagyon jó, amikor elállhat a lélegzetünk egy-egy pillanatra. És az érzésekért újra - újra érdemes élni ..."