Valakit megismerni, Hirtelen megkedvelni,
Végül egy nap belé szeretni.
Küzdeni érte,
Hogy úgy szeressen, ahogy Őt Te!
Küzdeni szerelméért, egyetlen szerelmes szaváért,
Te légy benne, neked szóljon; egy ilyen mosolyáért.
Egy érintésért, egy csókért,
Egy simogatásért, egyetlen ölelésért.
Egyetlen pillanatért, egyetlen érzésért,
Mikor csak az van benned, hogy a szíve már a Tiéd!
De ha elbuktad a küzdelmet,
Már semmi más nincs benned.
Csak annyi, hogy elvesztetted,
És egy kérdés: Mi értelme élned?
Szeretni reménytelenül, szeretni azt, kit nem lehet,
Mikor látod, hogy boldog, a szeme ragyog, de nem melletted.
Küzdeni, és kaparni a földet,
S a fájdalomban már-már kiég a lelked.
Szeretni úgy, hogy odaadod a büszkeséged,
Szeretni úgy, hogy eldobod érte életed.
De te még látod a reményt, és még egyszer megalázod magad,
Hátha most rádöbben, hogy téged szeret, hátha most sikert arat.
De nem kellesz neki,
És az önbecsülésed a porban marad.
Kit imádtál, szerettél,
Úgy kellett neked, mint egy falat kenyér,
A Tiéd nem lehet, és bele pusztul tested-lelked,
Hervadozik szíved,
S egy nap ezt olvassák feletted:
"Élt, mert született, Meghalt, mert szeretett"
Egy nap felnőni, Reménytelenül szeretni, Fájdalommal szívedben hazug
mosollyal élni,
A maró könnyeket eltitkolni, S a földi életet elhagyni,
Ez az élet, semmi más, Harc, szeretet, fájdalom és csalódás!
