.kaktusz

Tudod éjjel, álmomban
az utcán sétáltam,
előttem egy nő,
magányosan,
szájában cigaretta,
szeméből
könnyek záporoztak.
Látszott rajta,
nem tudja hol van.
Időnként lehasalt a földre,
félig térdelve,
úgy, mint ki imádkozik.
Mentem utána,
és én is sírtam.
Őt sirattam,
a magányost,
akiről semmit nem tudtam,
vagy éppen elég volt ránézni,
és mindent, ami fontos,
tudni lehetett róla.
Mikor felébredtem,
felidézve az álmom
eszembe jutott,
egyszer mondták Neked,
mikor forgatásnál recsegő
ropogó nyakadra panaszkodtál,
hogy jó jel.
Tudod még forgatni.
A nyakad.
Akkor arra gondoltam,
jó jel,
az éjszakai asszony
tudott még sírni,
tudott még imádkozni.
Aztán arra,
néha milyen nagyon fáj
szeretni Téged.

Aztán pedig arra gondoltam,
jó jel.
Tudok még szeretni.