"A szerelem erőt ad, majd megfelezi, egymás nélkül nem létezhetünk. Ha elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, vagy elhagy, vele vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is, ami megmaradt. Nem kínálhatsz fel nagyobb csodát, mint a szerelem, semmi sincs, amire elcserélhető. Szeretem őt, s mióta ez megtörtént velem, többé nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig. Sebezhetőbb lettem, s a szerelem természetéből adódik, hogy megsebezhet ő is: egy figyelmetlen szó vagy mozdulat fájdalmat okozhat, miként ennek ellenkezője olyan örömet, amihez foghatót eddig nem ismertem. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy az elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennék tőlem, megvakítanának. Megvakítanák szívemet, lelkemet, arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a világ szépségét. . .
. . . nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak ő nem kéri!"
. . . nem mondok, nem mondhatok le róla, hacsak ő nem kéri!"
