A belső az, ami igazán fájni tud.
Fájhat a test is, de a test fájdalmát csillapíthatja szer, jég, narkotikum, bármi ami bódít, üt , fojt.
De ha a lélek fáj, akkor nincs segítség.---
-- Nincs segítség.---
A gondolkodó lény, aki az emberi testben lakik, igényli a szeretetet, a törődést, a gondoskodást.
Nem lehet, nem akarhatja senki azt , hogy egyedül éljen, egyedül legyen.
Pedig egész életünkben egyedül vagyunk. Egyedül születünk, egyedül növünk fel, ismerve meg a test csodáit, és egyedül vészeljük át a betegségeket, a szenvedést, és végül a halált.
Egyedül vagyunk ha örülünk, egyedül vagyunk amikor szenvedünk, nincs velünk senki teljesen egyedül halljuk a gondolatokat a fejünkben - el sem tudjuk sokszor mondani.
Egyedül álmodunk.
Egyedül sírunk. És a végén egyedül maradunk. Vannak az élet folyamán mellék- és főszereplők, olyanok, akik fontosak nekünk, és olyanok is akik teljesen közömbösek.
Lelkesek és lélektelenek.
Hit nélkül hinni, erő nélkül erősnek lenni, nem lehet. Küzdeni a félelmeink ellen, tenni ellenük csak erőben lehet, a kimerült fáradt test, fárad szellem nem képes felvenni a harcot a zsigerekből táplálkozó félelemmel.
Nincs az a racionális agy, az az elemző fej, tiszta szellem, mely soha nem tud lazítani egy pillanatra sem. De ha lazul a fojtó, kényszerítő bilincs az ösztön , a génekbe táplált félelem átveszi az irányítást, és akkor jön a rettegés, a hideg, a vad és könyörtelen bénaság, az ami eltaszít és mélyre lesüllyeszt a belső mocsárba.
Leküzdeni a félelmeket, megtisztulni ősi vágy amióta ember az ember.
Ha így halad a világ csak vágy is marad.
