Szabó T. Anna: Akkor


Van perc, amiért mindent odaadnál.


Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.


Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:


szeretni jó.