Törött tükör szilánkjai között keresem az arcom. Néha gyereknek látom, néha végtelenül öregnek.
Néha vágyom, hogy közelebbről vegyem szemügyre. Tisztuljon a kép. A vérem fröccsen az ezüst üvegre.
Szétkenem ujjaimmal, s a pirosló nedvek közé hunyom le szemem.
Még érzem az akác illatát az éjszakában, a terasz magányában.
Még látom a mezőn át robogó vonat ablakaiban a fényt, csak az alagút végén van sötét. Vak sötét.
Néha eldobnám a bölcsességet, mely nem tudom, honnan az enyém, talán nem is az enyém.
Néha vágyom, hogy közelebbről vegyem szemügyre. Tisztuljon a kép. A vérem fröccsen az ezüst üvegre.
Szétkenem ujjaimmal, s a pirosló nedvek közé hunyom le szemem.
Még érzem az akác illatát az éjszakában, a terasz magányában.
Még látom a mezőn át robogó vonat ablakaiban a fényt, csak az alagút végén van sötét. Vak sötét.
Néha eldobnám a bölcsességet, mely nem tudom, honnan az enyém, talán nem is az enyém.
