Amikor átéled, amikor elborít, amikor hatalmába ejt, akkor azt hiszed: örök. Hiszen nincsen semmi más, ami ennyire fontos neked, ami ennyire felemel és felrepít, ami ilyen csodálatos és szinte elviselhetetlenül szép... De aztán történik valami - ki tudja, miért, ki tudja, hogyan - s csak egy égő hiányérzet marad. Eltűnt, elillant, már nem perzsel, már nem fáj, csak egy különös, édes emlék lesz belőle, amit bármikor felidézhetsz, de uralma többé nincsen feletted. Azután valamikor, valahonnan megint előkerül, hirtelen, észrevétlenül lecsap újra, s te csak azt veszed észre, hogy ugyanaz az erő tart fogva, mint régen, csak annyi a különbség, hogy már másvalaki idézi elő benned ezt a csodát. Másik arc, másik hang, másik ember. Hogyan lehetséges ez? Melyik a valódi, az igazi szerelem? Vagy ilyen nem is létezik, csupán mi nem vagyunk érettek rá, s ezért nem marad velünk? Miért, honnan érkezik és mikor, miért kell eltűnnie az életünkből? Hová lesz a szerelem?
