Ugye tudod, hogy volt olyan, hogy csak egy szavadba, egy mozdulatodba került volna, és én mentem volna utánad. Veled. Ugye tudtad akkor is, mikor úgy éreztem, hogy nem lehet kibírni, amikor azt hittem, hogy mindig csak rosszabb lesz. Ugye tudtad? De talán azt is, hogy nincs örök fájdalom, hogy mint a vihar, a fájdalom is csöndesedik. Hogy ott, ahol az előbb zengett, még az én egem is kiderülhet. Azt is tudtad talán, hogy annál rosszabb, hogy nélküled, annál rosszabb számomra csak a veled lehet. Nem, ne hidd, hogy miattad, magam miatt gondolom így. Akkor többet soha nem sütne rám a Nap, és jobb is lenne nekem úgy, mert úgyse tudnék a szemébe nézni, akkor az én egem örökre beborulna, akkor már a remény se vigasztalna, akkor a szemeim mindörökké csak a földre bámulnának, Téged se látnának, soha nem mosolyognának.
