Rád emlékezve

Összegyűjtöm magam köré minden emlékedet.
Féltve őrzött szavaid, melyek nekem szólnak.
A lágyan felcsendülő, halkan búgóhangokat,
Melyek bánatéjszakákon holdkönnyeket ontnak.

Enyém lesz a dallam, mely éjnek puha selymén,
Hozzám küldött vallomásként szívemig hatol.
S az, az ezernyi jelbeszéd, mely otthonra találva,
Ott szunnyad párnámon, hol magányom dalol.
Nem feledem soha azt a megígért reményt sem,
Mely hosszú hónapokig csendben vár majd arra,
Hogy megálmodott gondolatként életre keljen,
A Szenvedélyből fogant szerelem hatalma.