Tudod, ahogy az ember
megy az úton
sokszor találkozik
a legszebbel.
A legszebb tájjal,
a legszebb virággal,
a legszebb szerelemmel.
Ahogy halad a vonat,
elmaradnak a legszebbnek hit
tájak, virágok, szerelmek,
amiknek az ember
csak külső szemlélője lehetett,
vagy mint vendég örülhetett.
De mert az ember úton van,
folytonosan úton van,
mindig új,
meg új legszebbel találkozik.
Legszebb tájjal,
legszebb virággal,
legszebb szerelemmel,
ami feledteti azt a régit.
Mindegyiket megsiratja,
azután az úton találkozik
új virággal,
új tájjal,
új szerelemmel.
Sokszor a legszebbel.
Legszebbel,
de a máséval.
Nem a sajátjával.
Azzal csak egyszer.
Ami talán nem is a legszebb,
De mert a sajátja,
neki az a legszebb.
Abban különbözik,
hogy ez megváltozhatatlanul
hozzá tartozik.
Belesimul.
Akkor leszáll a vonatról,
És nem keres tovább.