Szabó T. Anna : Akkor


Van perc, amiért mindent odaadnál.

Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.

Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:
szeretni jó.