Tudod arra gondoltam,
hogy a szeretet sokféle, van közöttük illemtudó, emberi törvényekhez alkalmazkodó, (épp ezért bármikor befejezhető) és van, az illemet semmibe vevő, a másikat még akkor is felvállaló, ha az egész világgal önfeláldozón szembefordul, minden másról önként lemondva, egy életre kitaszítottságba vonulva, de van olyan szeretet, (talán csak nagyon kevés) amelyik se illemet, se illetlenséget nem ismer, nem tart be szabályokat se, de nem is rúg fel, neki egy a törvénye, és az maga a szeretet, felvállalni sem vállal fel senkit... egyszer az ember arra ébred, hogy szeret, mintha egy mesében ébredne fel, szeret akkor is, ha a másiknak szamárfüle van, ha a világ szemében illetlen az a szeretet, és nem azért, mert a rózsaszín köd eltakar mindent, nem is azért, mert nagy erővel, pokoli erőfeszítéssel felvállal, hanem, mert ez a szeretet a másikban meglátja, mit vakságában a világ nem lát, ami a másikban olyan gyönyörűség, hogy többet ér a világ összes kincsénél.
