Kétségbeesve mentem a tavaszi mezőn át. De aztán megpillantottam a rigót, néhány lépés távolban ugrált előttem, a papsajt, a lucerna és bükköny között, s megálltam.
Feketerigó volt, sárga csőrrel, s láthatóan boldog volt. A világegyetem része volt, szívét érzések és indulatok hatották át, sorsa előrelátható volt e világban, mint az én sorsom is, a szerelmet és a halált, a megélhetés gondjait és az élet nagyszerűsége fölött érzett elragadtatást éppen úgy ismerte, mint én, hangja volt, mellyel el is tudta mondani, dallamosan és önkívületben, ezt az elragadtatást - mit akarok én? - gondoltam. - Miért akarok többet és másféle sorsot, mint a rigó?
Feketerigó volt, sárga csőrrel, s láthatóan boldog volt. A világegyetem része volt, szívét érzések és indulatok hatották át, sorsa előrelátható volt e világban, mint az én sorsom is, a szerelmet és a halált, a megélhetés gondjait és az élet nagyszerűsége fölött érzett elragadtatást éppen úgy ismerte, mint én, hangja volt, mellyel el is tudta mondani, dallamosan és önkívületben, ezt az elragadtatást - mit akarok én? - gondoltam. - Miért akarok többet és másféle sorsot, mint a rigó?
