„Azt kívánom, bár volnánk pillangók, akik három nyári napon át élnek. Három nap veled… Több élvezettel tudnám megtölteni, mint amennyit 50 év valaha is tartogathat. Szeretlek.”
John Keats - Utolsó szonett
"Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélegző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön."
(Szabó Lőrinc fordítása)
John Keats angol romantikus író életéről szól, vagyis inkább egy be nem teljesült, vágyakozó, fájdalmas és mégis gyönyörű szerelemről. Egy megtestesületlen, beteljesületlen álomról, mely a poéta haláláig kínzó remény marad. Egyedül halt meg, távol szerelmétől. Maga mögött hagyva Őt, összetörve, meghasadva, kifosztva, fulladva. Magával vitte a túlvilágra a remény utolsó sóhaját.
Aki még fogékony az elmúlt idők nyelvezetére, aki még hisz a tiszta szerelemben és a versek erejében. Erősen ajánlom megtekintését... sőt azoknak is, akik nélkülözik ezt az erényt...
