Szavaidban találom a rétek vadvirágát, Könnyeid hullatnak rám aranypermetet. Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé, Mikor két karod ölelésébe némán elveszek. Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem, Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt, S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat. Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye, Az esthomályban burkolt álompillanat, Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése, Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat. Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder, Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat, Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon, Mikor vándorútja során mellette elhalad. Csodavizűforrás vagy, ha mesére szomjazom, Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon, Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem, És tűzvillantó táncától ringat el az álom.
