Nagy István Attila: Kétségek


Egyre vastagabb lesz a köd,
már nem látom a szomszéd házat,
s nem látlak már téged sem.
Elmentél egy szombati vándorútra,
s most elcsendesül
a gondolat és a vágy.
Magamra maradtam,
itt maradtam egy másik dimenzióban.
Egyedül.
Eltakarja az arcomat a köd,
legalább nem látszik,
hogy bukdácsol

egy könnycsepp az arcomon.
Vagyok-e még,
vagy szép csendesen
egy éjszaka alatt múlttá szelídülök?