Sokáig állt ott, s a rohanó vizet nézte.
Mintha magát az életet szemlélné, ami egyre csak halad,
soha nem áll meg egy pillanatra sem,hanem elvisz mindent,ami belé hullik, elviszi valahová,
amit az ember jobb híján csak „örökkévalóságnak”hív: a perceket,órákat,napokat meg az éveket,az álmokat és az emlékeket…mindent,amiből egy ember élete,szíve és lelke áll…csak elviszi,és sosem hoz vissza semmit.
Mintha magát az életet szemlélné, ami egyre csak halad,
soha nem áll meg egy pillanatra sem,hanem elvisz mindent,ami belé hullik, elviszi valahová,
amit az ember jobb híján csak „örökkévalóságnak”hív: a perceket,órákat,napokat meg az éveket,az álmokat és az emlékeket…mindent,amiből egy ember élete,szíve és lelke áll…csak elviszi,és sosem hoz vissza semmit.
