Vecsernyés Anita:Vártalak

Az éjszaka megint egyedül bújt mellém,
De én neki háttal, ébren vártalak.
Álomként takartál be, mikor az éjfél
Végre elhozott...
De a hajnal kitép karjaimból újra...
Süket falak arcára írnám,
Hogy itt bolyonganak még a kimondott szavak,
Mint a kárhozott...
Foggal-körömmel vésném az égre
Rongyfelhőkkel fáradt-néma szavaimat,
Hogy a hajnal vörös tintáján olvasd:
Ma is vártalak...