"-Tudod, milyen az, amikor egy ház üres? Félelmetes az. Az ember áll benne, és érzi, hogy a ház nem él. Nem él. Halott. Üres.
- A falak hidegek, és... hiányzik róluk valami. A dolgok ott vannak mind, de... nincs értelmük. Fölöslegesek. Idegenek. Igen, ez az: idegenek. Minden idegen: az asztal, amit magad faragtál, a pad, az ágy, amin... Minden. A polcok, az edények, a küszöb. A gerendák repedése, a pókhálók, az a sok megszokott apró jel, ami van egy ilyen házban, s ami addig éppen meleggé tette a házat, otthonná, azzal, hogy ott volt... Nem tudom, megérted-e, amit mondani akarok. A ház egyszerre hideg lesz. Olyan hideg, mintha nem is lakott volna ember soha benne. Mintha nem is lehetne lakni benne, olyan hideg. Szinte hallja az ember matatni a kísérteteket. Motozni a gerendák lelkében. Valahogy olyan az, mintha ellenség lenne az ilyen házban, idegen ellenség, rossz. Igen: rossz. Rossz és félelmetes az ilyen ház, amelyik üres. Amelyik nem úgy üres, hogy nincs benne semmi, hanem úgy üres, hogy volt valami benne... érted? És egyszerre csak nincsen. Nincsen. Nem tudom, érted-e ezt, de így van."