Mikor távol vagy tőlem, nem találom helyem
s ilyenkor féktelen szenvedély eredne utánad,
hogy szerelmet álmodjon minden éjszakánkra,
szabad utat engedve, ennek az őrült vad románcnak.
Tudod, annyira vigyáznám azokat a mámoréjszakákat,
melyben újra felszítod lángoddal az ősi női vágyat
és elhiteted velem, hogy van még olyan szerelem,
melyben nem néznek engem sem elhamvadt parázsnak.
Látod, még lobogva égek, ha szemed fényébe nézek
és megcsillanó tükréből is tüzet merhetek,
mert nekem olyan, de olyan nagy kincset érő érzés,
mikor összekulcsolt kezeinkre pár könnycsepp lepereg.
Hát őrizz meg a gondolatban és tartsd nálam a szíved,
vigyázz az álmainkból ébredő ábránd teli csókra,
mert a vágyillata ott éled kitárt tenyerünkben,
melyre minden percben rásimul egy bíborszínű rózsa.
