Tudod, ahogy az ember ott ül a tűz mellett és hallgatja a szelet a Dealu Rós fenyőin tündökölni és elgondolkozik arról, ami volt. Ami szép volt. Nem tudom, ismered e azt, mikor az ember úgy elgondolkozik valakiről. Aki... aki már csak olyan, mint ami volt. Volt. És az embernek úgy az eszébe jut: itt állt, itt ült, itt hevert. Itt ezt mondta, ott azt. Itt nevetett. Itt...de mindegy, nem ez a fontos. Az ember ül a tűznél, és valakire gondol, aki volt. Látja. Ahogy jön-megy. Leül. Nevet. Eszik. Énekel. Ahogy bejön az ajtón...
