Az évszakok éppúgy vonzódnak egymáshoz,mint a férfiak és a nők,hogy kigyógyítsák egymást a túlzásokból.Ha a tavasz csak egy hétnél is tovább marad,mint amennyit kellene,éhezni kezd a nyárra,hogy az véget vessen az örökös ígéret napjainak.A nyár aztán a maga idejében izzadni kezd,hogy valami kioltsa a forróságát,majd a leglágyabb ősz is belefárad egyszer a gyöngédségbe,és vágyakozni kezd a fagy gyors,harapós érkezésére, ami majd véget vet a gyümölcsözésnek.Még a tél is – a legkeményebb, legkérlelhetetlenebb évszak – álmodni kezd a lángról,amely majd felolvasztja, amint a február tovavánszorog. Idővel minden kifárad,és az ellentétét kezdi keresni,hogy az megmentse önmagától.
