Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat,mikor -tízéves lehettem - egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába,s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt,az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét.E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni.A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett,s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el.A titoknak,a mesének,az álomszerűnek,az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát
addig nem ismertem,s később sem találtam meg az életben,soha, sehol.Mi történt akkor szívemben,idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni.
A csodálatost nem lehet magyarázni.S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben,ugyanolyan mesés,kékes fénnyel,mint anyám hálójával szemközt,a háztetőkön a hó.
addig nem ismertem,s később sem találtam meg az életben,soha, sehol.Mi történt akkor szívemben,idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni.
A csodálatost nem lehet magyarázni.S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben,ugyanolyan mesés,kékes fénnyel,mint anyám hálójával szemközt,a háztetőkön a hó.
