Krisztus harmonikus lélekkel mozgott egy olyan világban, ahol – enyhén szólva – senki sem szerette. Nem menekült még a gyilkos gyűlölet elől sem. Minden amit Pál apostol a szeretetről mond, rá is érvényes: nem volt tapintatlan, nem kereste a maga javát, mindent elhitt, mindent remélt, mindent elviselt. Sokszor elolvastam ez a passzust és azt kérdeztem magamtól: mi az, hogy mindent elhitt?! Ilyen naiv volt?
Nem. Elhitte azt, hogy minden ember alapvetően jó. És remélte, hogy erre minden ember előbb-útóbb rá is jön majd. Ez nem naivitás. Ez a végső bölcsesség. Azt jelenti, hogy a sok szem közül nem a „józan ész szemével”, hanem az „Isten szemével” látott. Onnan így látni minket. Végtelen szeretetettel.
