Sem születni, sem meghalni nem szeretünk. Mindkettő nagyon nehéz. Az
egyik azért, mert nem tudjuk, hová kerülünk és mi lesz velünk - minden
új és ismeretlen még. A másik pedig, mert nem tudjuk elengedni a régit.
Ragaszkodunk mindenhez, még akkor is, ha rossz, mert nem tudjuk, lesz-e
másik. Még mindig jobb a megunt keserves régi, mint a semmi.
Világhírű zenebohócunk híres mondása: "Van másik!"
Láttad őt? Gonosz bohócok elvették tőle és összetörték a hangszerét.
Ott maradt szegény kifosztva, szomorúan, zene nélkül, de a kabátja alól
mindig előkapott egy új hangszert: kis fuvolát, kis trombitát, kis
harmonikát, kis hegedűt, és játszott tovább. Csodálatosan! A zenét nem
tudták megölni.
Azt kiáltotta, boldogan és büszkén: "Van máááásik!" Mindig van másik.
Tél után tavasz, éjszaka után reggel, betegség után gyógyulás, és halál után új élet jön.
Húsvét van!
Nézd meg a fehér és rózsaszín virágos fákat, a rügyeket, a sárga
aranyesőt. Színes lett a világ és illatos. Érzed? Ez nem csupán
virágillat, hanem az újjászületés mámora. Az egész természet azt
kiáltja: VAN MÁÁÁÁSIK!
Friss! Új! Reménykedő! Élettel teli! Csukott arcodat fordítsd az
égre: újra meleg a nap, és langyos az eső. Érzed? Minden újjászületik.
Te is - csak vedd észre, kérlek! Hogy nemcsak halál van, hanem születés
is.
A feltámadás nemcsak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is.
Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az
eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni".
Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van
benned, nem lehet téged legyőzni.
Játszd tovább a zenédet! Szépen, vidáman.
