"Ha jól élsz, tudnod kell átváltoznod. Nincs 'végre elértem!' - mert tovább kell menned. Új életszerepben, új felfogással."
Ez
egy hasznos, de nehezen megfogadható útravaló. Le vagyunk ragadva.
Félünk átváltozni, öregedni, veszteni, elfeledni a régit. Félünk
váltani. Félünk búcsúzni, továbbmenni, elengedni. Félünk az újtól.
Biztos megszületni is féltünk, de muszáj volt, és a haláltól is
félünk, pedig muszáj lesz. Mert valójában az történik - biztos
tapasztaltad már -, hogy kis halálélmény levetni a régi bőrünket. Egy
hernyó biztos retteg, még akkor is, ha tudja, hogy pillangó lesz belőle.
Még akkor is, ha nem szeretett hernyó lenni, de megszokta. "Jaj, mi
lesz velem, hernyótlanul?!" - gondolja riadtan.
"Inkább tűrni a jelen gonoszt, mint ismeretlen veszélyek elé sietni!"
- mondja Shakespeare. Ne félj átváltozni. Ne félj újjászületni!
Elmondom neked, mit tanultam az anyámtól. Ő nagy átváltozó művész
volt. A titka pedig az volt, hogy egy kicsit játéknak tekintette az
életét. Vagyis nemcsak élt, de játszotta is az életét, mint egy színész a
sok-sok szerepét.
"Most azt játszom - mondta lánykorában -, hogy szerelmes vagyok!"
"Most azt, hogy...brrr!...elveszítem a szüzességemet!"
"Most azt játszom, hogy férjhez megyek!" (És máris ott állt hosszú fátyolban a vőlegénye - leendő apám mellett. )
"Most azt játszom majd, hogy anya leszek!" (Nemigen akart anya lenni,
de tudta, hogy ez a sorsa, és máris átváltozott. Otthagyta a lányt,
nőtt a pocakja, és anya lett. Így jöttem a világra én.)
"Most azt játszom, hogy gazdag vagyok! (És gondtalanul élt, kertes házunkba kertész járt, cseléd és nevelőnő.)
"Most azt játszom, hogy földönfutó leszek!" (És otthagyta a rommá lőtt házunkat, s elmenekült velem.)
"Most azt játszom, hogy szegény proli asszony leszek! (És szinte
élete végéig vidáman robotolt a bűzös Rákospalotai Bőrkonfekcióban.
Nyomorogtunk.)
"Most azt játszom, hogy szabad leszek - elhagyom a férjemet!" (És
elhagyta. Nem bírt vele élni. És azt játszotta, hatvankét évesen, hogy
más társat keresett - és talált is.)
Amikor már öreg volt és közeledett a halála, azt mondta: "Sokféle
szerepet játszottam, de az öregedés a legnehezebb. Megcsinálom ezt is,
mert muszáj, de nem nagyon szívesen. Mert mindenem fáj. És hogy nézek
ki?! Rémes! Alig van hajam. Egy óráig dolgozom magamon a tükör előtt,
hogy ki tudjak menni az utcára!" Mindezt vidáman mondta. Nyögve, de
nevetve. Nevetett a vénség nyomorán. Mert tudta, hogy ez is csak egy
szerep, és nem végleges.
Most már odaát van a Drága, és onnan segít, a szellemi világból.
Ahányszor vidám lesz a szívem, érzem a jelenlétét. S tanulom tőle az
átváltozás művészetét. Ajánlom, te is tanuld meg. Könnyebb lesz az
életed, és lényegesen vidámabb.
