Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az
értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a
földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság
töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan
felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén
való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem
történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi
sorsot.
Más és jobb nem is történhetett velem.
